Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1983-06-30

- 2 -A Végrehajtó Bizottság határozatára 1982. március 4-én a végrehajtásról jelentésünket elkészítettük és azt az Első Titkár elvtárs részére megküldtük. Ennek lényege, hogy felülvizsgáltuk a határozatban előirt 23+58 db ráépítési lehetőséget, melynek ered­ményeként 15 db egyedi lakás létesítési lehetőség adódott, pályázati utón kifüggesztésre került, és azok a határozat szellemében kerültek elosztásra. A márciusi jelentésünk 3*/ pontjában kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a 75 db épületet beépítési szempontból tételesen felülvizsgáljuk 1983. decem­ber 31-ig» A feladat végrehajtásának eddigi eredménye:- 5 db épületben 8 db lakáslehetőség adódott, mely­nek tervezése folyamatban van,- 43 db épületnél alapvető műszaki akadály miatt a beépítés egyáltalán nem lehetséges,- 27 db épületnél a ráépítési lehetőség csak felújí­tással együtt biztosítható, mely pénzügyi okokból 1985-ig nem valósítható meg. Ezen épületek az elkö­vetkező tervidőszakok címjegyzékbe vételétől függő­en kerülhet megvalósításra. Visszatérve a tervezés alatt álló 5 épület 8 db laká­sára, valamint a korábbi jelentesünk 3*/ pontjában foglaltakra jelenleg 2 épület 2 lakására a bérlőkije­lölés megtörtént. A további 3 épület 6 db lakás doku­mentáció ellátása 1984. februárjáig megtörténik, me­lyet követően lehetővé válik a lakások elosztása. Véleményünk szerint jelen tervidőszakban további ra­­épitési lehetőség valószinüsége nagyon kevés, csak abban az esetben fordulhat elő, ha egyedi állampolgá­ri kezdeményezéssel a kérelmező megfelelő műszaki­­gazdasági dokumentációval alátámaszott lehetőseget r n |__—^ -— I

Next

/
Oldalképek
Tartalom