Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1983-02-24

Dr.Bella Mária elvtársnő Amikor jöttünk három kérdéskörrel kapcsolatban beszélgettünk. Ezek az új rendeletek hatása, másrészt a devizakezelési új szabályok, a harmadik az ötnapos munkahéttel kapcsolatos kérdé­sek voltak. A kiegészítés alapjan úgy latom,hogy a kerületi 011 — nél évrényesül a pozitiv munka, ez a lakosság részéről isérzé­kelhető. Az jellemző, hogy feladatukat behatárolja a kerület összetétele, ezzel számolnak, alkalmazkodnak hozzá és a felté­telek is jelentős részben biztosítottak, emberi, és tárgyi oldal­ról is. A megnövekedett feladatokra való felkészülés oldaláról én elsősorban a lakás megújítást érzékelem, a gondolatban már benne vannak a problémák is. Ma még úgy néz ki a helyzet, hogy kifogják tudni elégíteni az 1983-as évi hiteleket, de abban az esetben, ha olyan mértékben növekszik a lakásépítés égénye, hogy a kifizethető összeg nem fog lépéstartani, az sokkal nagyobb felkészültséget igényel az ott dolgozóktól. Erre készülnek. Az anyagban szerepel a dolgozók anyagi megbecsülésével kapcsolatos dolog. Azt tapasztaltam, hogy a szociális juttatással is foglal­koznak, sok ötlet és egyéni kezdeményezés van. Azt hiszem, togy jelenleg az a helyzet, hogy most még ott tartanak, hogy nem okoz még akkora problémát, hogy erről beszéljenek, de biztos vagyok benne.r hogy valahol a gondolatok között megfordul, hogy hogyan lehet másnak és nekem mincs. Lehet egy olyan p>ont, amikor mar szóbeszéd tárgyává válik, akkor nagyon kell politizálni ezen a vonalon. Sándory-Mihály elvtárs Én ügyfélként szólok hozzá ehhfez az anyaghoz. Ilyen minőségben én megtudom erősiteni azt a képet, amit leírt az anyag. A KFKI is régi ügyfele a fióknak. Időnként szokatlan kérések vannak, de meghallgatásra talál. A pozitiv kép reális. Hozzátenném, hogy ez olyan körülmény között, ami számomra megdöbbentően rossz munkakörülményt jelent. Nagyon nagy a hibalehetőség, főleg azok között a körülmények között, amik ott vannak. Mindent ketten csinálnak, de ez nagyon indokolt is. A készpéncsökkenése sok szempontból széniéleti kérdés is. Jó lenne, ah az ügyfelekbe vetett bizalom jobb vclna. Körültekintő ügyrenddel javtani lehetne az ügyfélforgalmat is. Az anyagot jónak tartom és javaslom az U elfogadását. —-----—---j«n4 r ~i- n -

Next

/
Oldalképek
Tartalom