Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1981-11-12

Az ,ttbU bekben a kórház állami-, P*rt, illetve szakmai veze­tésében történt változások jelentőa elárelépést eredményeztek, mind szervezeti, mind hangulati vonatkozásban. Ez a fejlőd munkánk eredményeiben lemérhető. ,.x,, Uj osztályok nyíltak, az épületek rekonstrukciója megkezdődött, a munka szervezettsége javult, a munkafegyelem megerősödött. Az osztályok egymás közötti kapcsolata kiegyensúlyozottabbá vált, dz az etikai kapcsolatok javulását is magaval hozta.^ Ennek következtében az orvosok munkahelyi közérzete sokatja­vult, s ez kihatással van a politikai arculatukra ^.Vélemé­nyünk szerint javult kerületünk lakosságának egeszsegugyr él­vetegek részéről elhangzó kritikai észrevételek és panaszok döntő többsége elsősorban a középkáderek, ritkábban az orvosok részéről kifogásolható hangnem és a kórház kultúra ellen ira r^ÓCTités alapvető feltétele a bizalom. A tömegkommunikáci-s eszközök általában elitélő - gyakran kifogásolható - »«« ■ vánuláaai megingathatják a lakosság bizalmat es ezzel ’ orvosnak rossz szolgálatot tesznek, munkánkét megnehezítik. A kórházi Pártbizottság feladat,alj, # , 1. Javítsuk az orvosaink ideológiai kepzeaet. 2. Idősebb, párttag orvosaink vállaljanak nagyobb felelos­­aéget az orvosok eszmei-politikai arculatának alakitasa-3. a^11 állami vezetésnek ajánljuk, hogy a minősítéseknél - a szakmai működés mellett - az eddigieknél jobban vegye figyelembe és Ítélje meg a vezetők elbírálásakor beosztottjaik politikai ténykedéseit is. 4. A PB segítse a KISZ-t az ideol-giai és szakmai munka arányainak kialakításában /pl. eü. felvilágosító elő­adások tartása, a kerület nevelőotthonaiban orvosi mun­ka végzése, szűrővizsgálatok, stb./ 5. A Végrehajtó Bizottság tárgyalja meg az orvosok ele - és munkakörülményeit és a munkahelyi demokrácia helyze­tét. | _____80-----I r i- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom