Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1981-11-12
Orvosaink a munkásosztály vezető szerepével egyetértenek, úgy vélik azonban, hogy az elmúlt évtizedekben az értelmiség öszszetételében történt változásokat figyelembe kell vennünk, ha a munkásosztály és az értelmiség viszonyának kérdését vizsgáljuk. A társadalmi változások, mobilitások, időnként olyan jelenségeket is hoznak magukkal, amelyeket hatásukban kedvezőtlennek Ítélnek. /Pl. munkásból lett értelmiségiek gyermekeinek elbírálását egyetemi felvételnél/. A demokrácia egyik fő vonzóereje, hogy meghatározó alkotóviszonyt teremt vezető és vezetettek között. Orvosaink helyesen látják a munkahelyi demokrácia funkcióját, melynek szervezeti keretei kórházunkban adottak. Tartalmilag itt a legtöbb osztályon bevezetett napi konferenciákra, a kötelező osztályertekezletekre, a szakszervezeti bizalmiak által tartott értekezletekre, a KISZ rendezvényekre gondolunk. Magasabb szinten: Igazgató Tanács, intézeti négyszög, fővárosi értekezlet, retegtanácskozásek, Ifjúsági Parlament, Szakszervezeti Bizalmi Testület ülései. Az egészségügy szervezettsége, hierarchikus rendje, maga az orvosi hivatás fejlődéstörténete alapján érthető, hogy a tekintélyelvűségnek mély gyökerei vannak az orvosok szemleleteben. Véleményünk szerint a széles látókörű, nagy tekintélyű orvosvezetők egyik fontos feladata, hogy a munkahelyi demokrácia adott kereteit jól felhasználva, egyre nagyobb teret kapjon beosztottaik cselekvési készsége, közügyekben való aktív részvétele. Kórházunkban elsősorban párttag főorvosaink személyisége, munkastílusa jelent komoly garanciát a munkahelyi demokratizmus megvalósulásában. Az osztályok többségén az alkoto kritikát a vezetők igénylik és jól használják fel nyílt légkör, egészséges szellem uralkodik. Egy-két osztályunkon azonban hiányosságok vannak még e területen. A szocialista hazafiság, internacionalizmus kérdéseinek felvetésekor orvosaink véleménye, úgy érezzük eltolódott a napi politikai kérdések irányába. Legfontosabb reflexiójuk, hogy aggodalommal figyelik a lengyel eseményeket, féltik a negatív hatásokról és gazdasági követelményektől hazánkat. u-----"----_J r “i- 3 -