Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1979-10-11

ír ^j - lo -önállóan készítenek elő és valósitanai; meg, A házigazda­­rendszer egyre inkább tért hódit, megteremtve ezzel a közművelődésben való aktív részvétel lehetőségeit. A szo­cialista munkaverseny kulturális vállalásainak es azok teljesítésének minőségi változását reméljük ettől a klub­­| tói. I Irodalmi ismeretterjesztésünk színvonala munkánk másik kiemelkedő része. Előadássorozatainkon több ezer MüM dől gozó vesz részt. Határozottan tapasztaltuk, hogy ezej'.nenc az előadásoknak a törzsközönsége fokozatosan bekapcsoló­dik a Ház egyéb tevékenységébe is. Kiemelkedő - létszámban, s. minőségben egyaránt"- vetélke­dőink színvonala. Évi több versenyünkön az üzem létszámá­nak több', mint egytizede vesz részt, valamint sok százra tehető azoknak a száma, akik segítik a versenyzők felké - szülését. Állandó közösségeink közül a néprajzi ismereteket adó gyermekjátázó szakkörünk, valamint a felnőtteket aktivi­záló kézműves szakkörünk végzett kiemelkedő, folyamatos munkát. Öntevékeny művészeti csoportjaink közül néptánc-együtte­­^ sünk fejlődése a legreménytkeltőbb. Közművelődési programjainkon kívül Budapest számtalan intézményének politikai, társadalmi szervének, iskolák­nak biztosítunk lehetőséget a világnézeti nevelés szem­pontjából igen jelentős rendezvényeink megvalósításához. A'Sportkörben 9 szakosztály működik. A szakosztályokban mintegy 5oo fő sportol különböző szintű bajnokságokban /asztalitenisz, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sakk, seiugrás, tenisz, teke, természetbarát/. ' ^ ht

Next

/
Oldalképek
Tartalom