Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1979-02-01

Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy az előkészítés közben a parlamenti hozzászólásaival ezámoe fiatal - közt * gyakorié KISZ vezető - bizonyította tehetségét és tenniakarását, alkalmassagát a felelősségteljes feladatok ellátására. A KISZ titkárok többségé a tanácskozásokon tudatosan hirdette a párt politikáját, képviselte a fiatalok, a KISZ tagok érdekeit. összegezve itt azt is megállapíthatjuk, hogy a tapasztalataink sze­rint - az állami vezetéssel közösen - a KISZ szervezetek határozzak meg a parlamentek politikai arculatát és tartalmát. III. A vita során elhangzott és felvetett fontosabb makörök A parlamentek többségén érdemi munka folyt és felelősséggel szóltak az ifjúság kötelességeiről és jogairól. A tanácskozások hozzájárul­ták annak az elvnek a gyakorlati megvalósításához, miszerint az iuság nevelés, az ifjúsággal való foglalkozás ossztarssdalmi fela­dat. A felszólaló fiatalok döntő többsége jól politizált, bátrán mondtak véleményt, nem jogaik egyoldalú hangsúlyozását helyezték előtérbe. Hallottunk azonban bátortalan, semmitmondó, általános, nem parlamentre való hozzászólásokat is. A parlamentek többségén helye­sen szóltak a személyes érvényesülés, - a munka utján való boldogu­lás, valamint a társadalom fejlődésével kapcsolatos összefüggésed . Hozzászólásaikban felvetettek néhány negatív jelenséget is. Néhány kivételtől eltekintve a parlamenteket még mindig nem sikerült egyértelműen felhasználni a kötelességeiket példásan teljes!« fia­talok elismertetésére, a kötelességeiket nem teljesítő fiatalok 1./ Sok hozzászóló foglalkozott az ifjúság szociális helyzetevei, ér­vényesülésének lehetőségeivel, ezek között is változatlanul első helyen állt az egyik legjobban feszitő társadalmi probléma: a la­káshoz jutás lehetősége. A fiatalok többsége jelentős lemondás árán sem képes annyit összegyűjteni amennyi az önálló otthon meg­teremtéséhez szükséges. A fiatalok sok javaslatot tettek az átme­neti megoldást biztosító lakástipusok építésére, /tetőtér beépi­r n- 6 “ U--— —_|

Next

/
Oldalképek
Tartalom