Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1979-07-12

r , n Erdődi et. /folyt./: hogy a vezető prppagandisták az idősebbekj/közül kerülnek ki, jelentős részük nyugdíjas korú. Nem szeretnénk lecse­rélni okét, de melléjük kell tenni a fiatalokat, hogyha a nyugdíjasok vissza akarnak vonulni az aktiv munkából, ne legyen fennakadás. A szakosítót végzettek közül keressük is azokat, akiket szeretnénk beállítani. Egy 5 éves ciklus alatt szeretnénk felfrissíteni a pH propagandista állományt, és ezt nem látjuk biztosítottnak. A gazdasági vezetők közül csak egy bizonyos létszámot tudunk elhelyez­ni. ügy válogatjuk a hallgatókat, ahogy a Titkársági határozat is ösztönöz bennünket. Mi nem zárkóunk el a gazdasági vezetők oktatása elől, de többet akarnak az alapszerveek küldeni, mint amennyit módunk­­^ bán áll fogadni. A pályázatoknál a színvonal elég vegyes volt. A jobbak kaptak dijat, de minden résztvevő kapott oklevelet. A pártszervezeteket erről érte­sültük . Két helyen az osztályközösség előtt fel kellett olvasni a pályázatot. A kérdésekről kötleességünknek éreztük,hogy a leginkább általánosít­ható tapasztlaatokról a VB-t tájékoztassuk, nemcsak a szervezeti kérdésekről. Csak a tömegoktatás köréből és a ML középiskoláról be­jövő kérdésekről van szó. Az esti egyetemen kötöttebb az anyag. Nem érzem hiábavalónak, hogy tájékoztatjuk azelvtársakat arról, hogy mi az, ami a pártoktatásban a közvéleményt érdekli. Jelenleg 3ooo Ft a könyvtárfejlesztési keret. A könyvek ára sem vál­tozatlan, sok színvonalas könyv jelenik meg, amit szeretnénk be­­szerezni. A propagandista klub beindítását is erre a könyvtárra alapozzuk. Minden propagandista számára szeretnénk megkönnyiteni a felkészülést ezzel. A szigorítás hatása: a fegyelem erősödött, kevesebb a lemorzsolódás a korábbihoz képest. A tananyag megértésében előrelépést nem tapasz­taltunk . A tömegszervezeti oktatásban néhány párttag vesz részt, az állami oktaásról nincsen adatunk. A szakszervezet oktatásban 3162-ből 147, a KIDZ tanfolyamokon 1916-ból 89 a párttag. Nem ez az, ami az ala­csony arányt okozza. A párttagásg életkora általában elég magas, hogy indokolt-e a felmentés, ennek elbírálására nem vagyunk hivatottak. 1_ -i-— -

Next

/
Oldalképek
Tartalom