Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1978-02-16
- 5 -Sebes et. : A Budapesti PB összehívta a Távbeszélő Üzemek vezetőit, ott volt a miniszter és a miniszterhelyettes et. is. A Budapesti PB Gazdaságpolitikai Bizotssága tárgyalta a budapesti távbeszélő ellátás helyzetét és nagyon negatívan értékelte. Megszabott egy sor feladatot, annak visszajelzése és pontosítása volt az egyik oka ennek az értekezletnek. A másik cél pedig az volt, hogy egy kis életet verjünk bele a távbeszélő hálózaton dolgozók és vezetők eszébe, szivébe, leikébe. A bpesti távbeszélő hálózatnak több évtizedes elmaradása van, közel sem elégíti ki a mai rohanó élet igényeit. Ez az elmaradottság a hálózat dolgozóin csapódott le, emiatt kedvetlenség volt tpasztalható, ami nem volt egészséges, nem volt célszerű, ezt kell valahogy levezetni, összegeztük azokat az eredmnyeket, amiket ilyen rossz körülmények között meg lehet tenni. Nem lehet nézni, hogy toávbb romoljon a helyzet. A PB nem értett egyet a minisztérium V. 5 éves tervfejlesztését illetően. A minisztérium megvizsgálta ezt a témát és 35 ezer állomással bővítik az 5 éves tervben ^ a budapesti hálózatot. Ez nagyon nagy erőfeszítést igényel, de a KPM is érezte, hogy nehéz helyzetben van Budapest. Ma Budapesten 163.ooo telefonigény van nyilvántartva. Az évi hibabejelentések száma 7- 800.000. Ennek függvényében szeretném a kerületi VB figyelmét felhívni,hogy a loo lakosra jutó telefonállomás szempontjából a XII.kér. a 3. helyen van, 58,6 %-kal. A Krisztinának a Lágymányosi központ is besegít és Óbuda is kapott bővítést. A Krisztinában gyakorlatilag semmiféle fejlesztés nem törtéit, sem fejlesztés, sem sociális körülményeket illetően, ami pedg munkaerők szempontjából nagyon fontos. Az alapvető kérdés most hx nem az, hogy fölfelé mutogassunk, hanem minden vezetés a saját területén nézze meg mit tud csinálniés amit maximálisan meg lehet tenni, hogy változás legyen várható. A Krisztina tevékenységét értékelve a vezetés tevékenysége az egyik leggpngébb volt a telefonigazgatóságok között. A legtöbb gond volt fegyelmi vonatkozásban, a fekete vonalak bevezetésében, komoly gondok voltak a szervezettséggel és a munkamorállal. Az utóbbi 2-3 esztendőben alapvető javulás, előrelépés tapasztalható, és ha a vezetés témáját vizsgáljuk, akkor kicsit érthető az a fluktuáció ami volt. 3-4oo közötti távbeszélő üzemnél 77 fős hiány nem kis dolog, ^ nem kis problémát okoz.A bérrel kapcsolatban nem volt véletlen, hogy 1977-ben 3oo/fő emelés volt lehetséges. 1979-ben azzal a 22o millió Ft-talifi amit az állam külön biztosit, a nehéz körülményeket ismerve, remélhetőleg egyensúly helyzet jön létre. A jelentés tükrözi a nehézségeket, de a feladatokat tekintve nagyon általános és nem határozza meg konkrétan azokat a feladatokat, amelyek a Krisztina vezetése előtt állnak. Egyik alapvető gond továbbra is a vezetés kérdésének megerősítése. 1-2 évig lehet mondani, hogy a kiválasztott vezetők nem olyanok, mint kellene lenni. Most ha nézzük az uj vezetők 1976 óta mü-ködnek, lassan ezt feltételnül meg kell erősíteni, a bérfejlesztés bizonyos differenciálásával kellene megoldani és nem általános elvet kialakítani. Ezzel párhuzamosan, van egy pár ember, akit felvettek, de gyakorlatilag nem dolgoznak, csak az átlagbér szempontjából volt jó. Nem biztos, hogy morálisan ez célravezető módszer. További gondok kiindulópontja lesz. Érdemes felülvizsgálni ezt a kérdést. I C I l l-------------------- -- | r “i