Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1975-01-30
További kérés, a vezetők - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - többet látogassanak el a kerületbe, mert ez úgy érezzük, segítséget jelent a munkában.- leérjük, hogy saját feladatainkra még jobban koncentrálunk, a határozatok végrehajtását területünkön megszervezzük, végrehajtjuk. Pozsonyi elvtárs a Pártértekezleten elhangzó hozzászólásával kapcsolatban kérdezi:- Mondjon-e néhány gondolatot a főváros fejlődéséről, tekintettel arra, hogy a fővárosi lakásépítkezések a kerület lakosait is közvetlenül érintik?- A közlekedés területén milyen fejlődés történt; ^ - Fővárosi gyermekintézmények,- a körzeti szakorvosi rendelők, járóbeteg ellátás gondjait megemlitse-e? Povorai elvtárs a központi akarat jobb érvényesítésének gondolatával kapcsolatban felveti, hogy a lakosság mifelénk is megfogalmazza ezt az igényt különböző fórumokon, pl. Népfront által szervezett gyűléseken és ebben nekünk is vannak még feladataink. Pozsonyi elvtárs: A KB és a Kormány népességpolitikai, művelődéspolitikai határozatai általában 5-lo évre szólnak. Konkrétan meg kellene határozni, hogy hosszú távon megvalósítandó feladatról, vagy rövidtávú feladatról van-e szó, mivel ezekhez az anyagi, technikai bázist is biztosítani kell. Ebben az esetben már a határozat meghozdcalának időpontjában biztosítani kell azokat a feltételeket, melyek a gyakorlati —s megvalósitás lehetőségét megteremtik. Tóth elvtárs kéri, hogy a VB fogadja el Pozsonyi Vilmos elvtárs Szilágyi Sándorné elvtársnő Garami László elvtárs kitüntetési javaslatát. Ismerteti továbbá a VB-vel, hogy Újvári István Munkaérdemrend arany fokozatával való kitüntetésével Kiss Dezső elvtárs elméletileg egyetért, azonban a tröszt vezérigazgatójává történt kinevezése óta nem telt el a 3 év, ezért a kitüntetés megadásától ideiglenesen eláll. I -------------------------------__j r n- 4 -