Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1974-09-05

r n- 7 -A Kézműipari Vállalat kerűiétünkben dolgozó egységének első féléves bázishoz mért 22.7 %-os termelés felfutásának érté­két tovább növeli, hogy tervét export vonalon is hasonlóan túlteljesítette. Az I. negyedév folyamán nehézséget okozott számára a műanyagiparban jelentkező alapanyag-hiány. Ezt a súlyos gondot elsősorban a szooialista brigádmozgalomban rej­lő lehetőségek feltárásával és az üzemrészek jobb együttmű­ködésével enyhítették. Kereskedelmi vállalatok: A Vendéglátóipar! Vállalatnál jelentős az ételforgalom növe­kedése. Nagy súlyt fektetnek a menü-forgalom növelésére, a korszerű fagylaltgyártás fokozására. A gazdálkodási eredmény­ben a féléves szinten lemaradás mutatkozik, amit a tervvel szemben végzett fenntartási munkálatok, valamint a bérköltsé­gek növekedése okozott. Az év végéig ez a lemaradás behozható. A Budapesti Közért Vállalat áruforgalmi tervét teljesiteni nem tudta, s a bázishoz viszonyítva is csupán 2 %-os felfu­­^ tást ért el. A forgalom-kiesés főleg a munkaerőhiányra, az esetenként előforduló áruhiányra és hálózatfejlesztésre ve­­zethető vissza. Forgalom-kiesést okozott továbbiakban a hiá­­, nyos gyümölcs-zöldség ellátás is. A vállalati nyereség a bázishoz képest több, mint egy mil­lióval, a tervhez képest o.2 millióval emelkedett, ami jó költséggazdálkodásra enged következtetni. A vállalat csat­lakozott a kongresszusi munkaversenyhez. A munkaverseny-moz-* galom átfogja a vállalat egészét. St. sz. : lo36 l ________"1 -------- j

Next

/
Oldalképek
Tartalom