Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1974-04-25

- Ezen vállalatok politikai és gazdasági irányítása mintegy 86 ezer dolgozóra terjed ki, ami több mint kerületünk lakossága.- Vállalataink 1973-ban különféle óimén /eszközlekötési járulék, illetményadó, nyereségadó, stb/ közel 3 milliárd forintot fizettek be a népgazdasági költség­vetésbe, s ez 11 %-kal több, mint egy évvel korábban. A kedvező gazdasági eredményeket' több külső és belső tényező kedvező változásának együttes eredményeként érték el válla­lataink. 1973. év elejére enyhült a megrendelés-hiány. A beruházások terén bizonyos korlátozó rendelkezések ugyan még érvényben maradtak, de ez a kerület vállalatainál a korábbi évekhez hasonló^kapaoitásftitöltési gondokat nem okozott. E vonatkozás­ban tehát - legalább kerületi viszonylatban - a feszültség megszűnt. A beruházások elhúzódásának problémája, azonban az országos gondokkal egyezően kerületünkben is fellelhető, A bajok okát kutatva az előkészítés hiányosságaira kell elsősorban felhivni a^figyelmet, amely sok esetben a felsőszintű /Főváros, minisz­térium, stb/ döntések késedelmességére, a menet-közben elren­delt ^változtatásokra vezethető vissza. A késedelmes döntés ^ akadályozza a kivitelezőt a gondos felkészülésben, a menet közben történt változtatás pedig az anyagellátásban és a folya­matos munkaszervezésben okoz zavarokat. Nagy súllyal jelent­kezett ez a probléma a Közlekedési Épitő Vállalat Metró-épitési programjának megvalósításánál. Itt a határidők betartásának a fővárosi tömegközlekedés fontossága miatt különösen nagy poli­tikai jelentősége van. A hibák és problémák időben történő feltárását, a tervszerű munkavégzést és a szocialista brigádok? versenyvállalásait egyaránt^segíti a kerületi vállalatok munkájában általánossá vált intézkedési tervek rendszere, st.szü 386. r n- 2 -I------

Next

/
Oldalképek
Tartalom