Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-12-14
r “i- 6 --Az állami vállalatok közül különösen a KÉV és a MOM fejlődése figyelemreméltó, hiszen ezt a dinamikát népgazáaságilag igen jelentős kötelezettségek teljesítése mellett kellett biztosítania. Ugyanakkor a MOM nyereségének és bérszínvonalának viszonylag mérsékeltebb fejlődése szabályozó rendszerünk fogyatékosságaira is utal. \- Kereskedelmi vállalataink forgalma /folyóáron/ 1-2 Jb-os létszámbővülés mellett mintegy 7-8 $~kal nő. Külön kell emliteni az Észak-Budai ÁFÉSZ kereskedelmi tevékenységének 73 ^-os fejlődését, amit - lo os létszámbővülés A mellett — döntően a belső tartalékok feltárásával es intenzív hálózatfejlesztéssel ért el, «- Az ipari szövetkezetek termelése és árbevételének növekedési üteme az országos helyzetnek megfelelően kerületünkben is dinamikus volt. A szolgáltatási tevékenység fejlesztésében különösen az Autójavító KISz lépett előre. Az építőipari szövetkezetekben a konjukturális helyzet elle- , nére - vagy épp ezért - több gazdálkodási személyi probléma vetődött fel a két év során.- Változatlanul megoldatlan problémája legjobb szövetkezeteinknek is a régi, korszerűtlen munkahelyek es irodák felszámolása. v — Az elmúlt kát évben tovább nőtt a dolgozók átlagbére és átlag jövedelmi. E növekedés összhangban van az országos növekedési ütemmel. A vállalatok a részesedési alap viszonylag jelentős részét már évközben is felhasználják mozgóbér formájában a termelési feladatok ösztönzésére. Az évvégi nyereségrészesedés mértéke általában nem növekedett, néhány helyen inkább mérséklődött.- A X. Kongresszus határozatainak megfelelően a vállalatok nagyobb gondot fordítanak a műszaki fejlesztésre,, Pl:- A MOM a kormányprogramból ráháruló számítástechnikai eszközök gyártmányfejlesztő feladatainak elvégzése [ ---------_J