Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-01-20

Végezetülmegköszönte az elismerést és a parancsnoki dicséretet. SZEGNEK ET A vitát lezárta, összefoglalta és értékelte az elmúlt időszak mun­káját. . „ , . A jelentés reális, érthető, kritikus volt. Bemutattaa fejlődést, mely az elmúlt VB óta szemléletben és gyakorlatban, is jelentkezett. Nőtt a munkásőrség tekintélye, a kommunista Wker bázisa lett. A jövő feladatait abban látjuk - mondta Szegner et - hogy a VB ál­tál megfogalmazott éves feladatokat végrehajtva a Budapesti Parancs­­noksággal összhangban fognak dolgozni. örült annak, hogy a VB pozitívan értékelte a Munkásőrség jelenté­sét, több alkalommal tűztük a munkásőrség témáját napirendre, s minden segítséget megadtunk részükre. A gondokkal egyetért és a felvételi irányszámok megfelelő alakulá­sát fontosnak kell tekinteni. Nem ragaszkodhatnak ahhoz, hogy egy területről csak a meghatározott fő létszámot vegyék fel. ügy érzi, a KFKI-nál nem tettek meg mindent a határozatok értelmében. A tartalékállomány 20 %-kkal való képzésével egyetért. A Kerületi PB úgy határozta meg, hogy az 1971* év eredményes volt. _ Javasolja, hogy a VB fejezze ki köszönetét és elismerését. A 4 éves feladatok legyenek irányadók az elkövetkező munka veg­réséhez. Javasolta Szegner et. az 1972. évre meghatározott feladatok elfoga­dásat* az esküre bocsájtottak névsorát, a tartalékállományba helyezettek névsorát. VB a javaslattal egyetértett. EGYÉB PROBLÉMÁK Szegner et. ezután tájékoztatást adott a készülő ügyrendről, ki­vonatos része minden alapszervezet részére el leszküldve. i----_j r n A tartalékállományt 16,5 %-ról talán 18-20 tudjuk fejlesz­teái.

Next

/
Oldalképek
Tartalom