Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-05-18

lemorzsolódások számának csökkentese, a túlkoros tanulók számá­nak minimumra szorítása és a kiemelkedő tehetségek erőteljesebb >- fejlesztése. Első rangú feladat az általános iskola színvonalá­nak emelése, A tanulók 60 %-a az általános iskola elvégzése utón nem tanul tovább középfokú oktatási intézményben, hanem ipari­­tanuló lesz, vagy közvetlenül bekapcsolódik a termelő munkába. Fő feladat annak az elérése, hogy ezek a tanulók is teljesitő­­képes tudással hagyják el az általános iskolát, A kísérleti iskolában folyó kutató munka jellege longitudinális, vagyis ugyan azokkal a tanuló csoportokkal az egymás után követ­kező években folytatódik es komplex, vagyis egy évfolyamban c.gy­ógy osztályban több tantárgyra is kiterjed. A kísérleti iskolában 1970,május 29.-e éta az MTA Lélektani In­tézet igazgatójának 323/70.sz.rendelkezése alapján négy kutató­­csoport egymástól teljesen függetlenül működik. Az elmondottakon kivül az intézetben még különböző egyéb kísérle­tek is folynak a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagó­giai Intézet, a Budapesti Pedagógiai Intézet irányítás óval,de folyik az iskolában saját szervezésű kísérlet is. Az ilyen módon kialakult szinte áttekinthetetlen helyzet elenged­hetetlenül szükségessé teszi az intézetben folytatott kísérleti és kutató munka ismételt alapos végiggondolását, valamint néhány konkrét és alapvetően fontos intézkedés megtételét. Mindenek előtt a következőkre kell gondolni:- A kísérleti és kutató munka irányításának összehangolása égető­en szükségessé válik, I- Nagyon pontosan meg kell határozni az intézetnek mint kísérle­ti iskolának a helyzetét és a kísérleti munkával szoros kapcso­latban lévő alapvetően fontos munkaerőgazdálkodási kérdéseket.- A kísérleti munka eredményes végzése nagyon szoros kapcsolatban van az intézet egyébként is szinte elviselhetetlen zsufolts ágá­val. Ha másra nem gondolunk, elóg annak a megemlítése is,hogy az 1970-71. oktatási évben az intézet 191 tanitáai órában kb, 2000 vendéget fogadott. Az ilyen jellegű tevékenység végzéséhez ♦ viszont még a legalaovetőbb feltételek sincsenek biztosítva, i------------------------------­­— —— -— i l _ _j r n-13-

Next

/
Oldalképek
Tartalom