Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-05-18

SZARKA ET Gosztonyi et. nevében szólt, s elmondta, hogy nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy ez a téma a VB elé került. A Minisztérium ér­deke is, hogy az iskola munkájához és a kísérletekhez segítséget adjon, -^zek a kísérletek az iskola feladatain kivül a kerületi,fő­városi de országos szinten is jelentőséggel bírnak. Hatékony, ered­ményes munka folyik itt, s a Minisztérium érzi a felelősséget és egyetért azzal, hogy bizonyos dolgokat el kell rendezni, ahogy azt a javaslat is tartalmazza és ahogyan itt felvetődött. Feltétlenül szükséges a kísérletek áttekintése. Dönteni kell, mi raa­­radjon itt s melyik az a téma, amit át kell vinni másik iskolába. A minisztérium foglalkozik a kísérletekkel és a rendezés során meg kell nézni, hogy az oktató-politikai célok megvalósítása milyen tu­dományos kísérleteket igényelnek és milyen problémákat kell kilcisér-Határozni az intézet helyét is. A javaslatok irányával és lényegével a Minisztérium egyetért, de a részletkérdéseken vitatkozni kell. Elhangzott, hogy egyetértés van itt az illetékes szervek és az in­tézet között.örvendetes, hogy egymás érdekeit támogatják és ezt a továbbkkban is érvényre kell juttatni. Elképzelésük: a kísérletek áttekintését júniusig le kell zárni, a a következő tanévben ávárható lesz az átállás és a következő tanévben pedig el lehet végezni a teljes rendezést. Nincs olyan Helyzetben, hogy a Minisztérium nevében nyilatkozzon, de elsősorban a kísérleteket tudja támogatni a minisztérium és a tanárok dotálását. Az iskola egészét illetően: az elgondolásokat jónak találja, de részletesen ezzel a minisztérium nem tud foglal­kozni. A pedagógusok törekvése megegyezik a mi törekvéseinkkel, s reméli, azok realizálódni is fognak s az Intézet kísérleti bázis lesz. KÓNYA ET örömét fejezte ki, hogy az Intézettel ilyen fórumon foglalkoznak. Ő 4 éve dolgozik és foglalkozik e területtel, s ezidő alatt meg­változtak a feltételek. Ha a kér.fanács és a többi szervek kellő mértékben foglalkoznak az Intézettel, bizonyára megtalálják a 1 -----——- *__ -J r n- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom