Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-05-11
- 6 -Nincs megfelelő 'bizonylati fegyelem ás nincs semmilyen együttműködése beosztott vezető dolgozóivalr munkájukat nem támogatja* és nem szervezi. Szakmai megbeszéléseket, munkaértekezleteket nem tart. Szóban utasit, melyet beosztottjai elmondása szerint sokszor letagad, Emberi magatartásába is sok a panasz, amit úgy fogalmaztak meg* hogy "megfagy körülötte a légkör". Hibáját nem látja be, birálatot nem tűr. A vezető adminisztrativ dolgozók elmondották, hogy ilyen körülmények között, büntetőjogi felelősséget ^ vállalni nem tudnak, és emiatt állást is keresnek, követve a hasonló okból már eddig kilépetteket* Az elnök és a főkönyvelő mind a mai napig nem hajtották végre a XII. kér. Tanács által mült évbon hozott utasításokat. Bizottságunk ezért felkérte a Tanács Ipari és Kereskedelmi Osztályát, mint a szövetkezet felügyeleti szervét, hogy forduljon a Pénzügyminisztérium Eevételi Főigazgatóságához a számviteli hiányosságok dokumentális megállapítása és a szükséges intézkedések meghozatala érdekében. A kővárősi Főügyészség Nyom. 15.545/1970, sz. 1971. II. 5-én kelt vádiratában a BTK. 17o § /l/ bek, a,/ pontjába ütköző hamis váddal vádolta Kondor Ferenc elvtársat„ Az idézett vádirat I. szakasz 6. bek. megállapítjaj "A nyomozás során a terhelt által előadottak arra utaltak, ho; y elmebetegségben szenved. A kirendelt elmeorv., vasszakértő szakvéleménye szerint Kondor Ferencnél paranoid személyiségfejlődés indult meg; mely jelenleg elérte az elmebetegség szintjét. Minthogy cselekményét kóros tartalmú téves eszmei hatása alatt követte el, képtelen volt cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésére, A szakértői vélemény szerint tekintettel a bűnismétlés lehetőségére., a kényszergyógykezelés foganatosítása indokolt," r n