Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-05-11
r n • t- 3 -fel a munkaruha ellátással, az étkeztetési hozzájárulással, a túlórákkal, a csoportvezetői pótlékkal, a prémiumnál, jutalmakkal, valamint a munkaverseny hiányával kapcsolatban Pozitiven értékelték a meghallgatottak a balatoni üdültetés lehetőségét, adott esetben a segélyek folyósítását is,- Megállapítottuk a munka szervezetlenségét, mind műszaki, mind gazdasági, vonalon. A főmérnök elmondotta, hogy intézés, kedéseit, szándékait sokszor akadályozzák, átnyúlnak a feje fölött, ami tekintélyének is árt, de nagyban akadályozza a munka vitelét is. Az átnyulásokban az elnök, a főkönyvelő egyaránt részes. Az elmúlt évekkel ellentétben 1972- ben a közvetlen jövőt sem látják biztosítottnak a dolgozók, ' mert nincsen munkalehetőség számukra lekötve. E^rt sem tudnak részt venni a szocialista munkaversenyben. Valamennyi részleg munkásai panaszolták, hogy anyagellátásuk nőm megfelelő sem mennyiségében, som specifikációban, es igy gyakran előfordul, 'hogy a dolgozóknak munkahelyeikről kell elmenni, és anyagbeszerzéssel foglalkozni* Azt — elmondották, hogy tudomásuk szerint adminisztratív 0; okok. ' nem fogadott el a szövetkezet megrendeléseket, mivel . kalkulációhoz szükséges egyes mutatók nem kerültem időb ' ' Vű munkál ás ra. III.' löbb területen a bizonylati fegyelem nagymértékű hiányát tapasztaltuk /pl; raktár, leltározás, SzTK ügyintézés/, egyes vonatkozásokban törvénysértés ok is kimutathatók. A szervezetlenség nagymértékben az adminisztratív területen /pl* Vönyvolés> anyagelszdmoltatás, anyag bizonylatolás, s l __--------------_J