Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-05-11

r h *- 13 -Intézkedési Tervet kell kidolgozni, mit tehetnénk, mert egyre több bejelentés érkezik a pártszervekhez, mint a NEB-hez. Arany János Gimnázium elfogadta a programot, amit az elvtársak is megkaptak. Y.16-án Hári et. tart külföldi útjáról tájékoztatót. 4./ NAPIKÉIT)! PONT ^ Dr.Tóth et. üdvözölte Jávor et-at. JÁVOR ET kiegészítésként elmondta, törekvés volt, hogy a tájékoz­tató a munka valamennyi fázisát felölelje. Kerületi tapasztalatokat mondott el az üzemek, vállalatok látogatásáról. 15 látogatást csinált, sok lakásproblémából eredő tapasztalatai vannak, erednienyeinkét össze tudja hasonlítani. A régi párttagok látogatásával altalánossagban egyetértenek. Türelmetlenül sürgetik a pártaktiva fellépését a napjainkban vissza­térő harácsoló szempontról. | A felmérő munkáról annyit, hogy 1967-ben indult meg és 68-69-70.óta jól halad a munka. Minden egyes határozatról most már külön-külön /tn készítenek feljegyzést és megnézik, hogy tartalmazza az illegő elvtárs szociális helyzetét és a leglényegesebb témákra kiterjed-e a feljegy­zés. Ez azért szükséges, hogy a segélyelőszőásnál meg tudják állapí­tani a jogosultságot. A kér.Tanács titkárával folytatott beszélgetésről adott végezetül tájékoztatót• POZSONYI ET Május 2-án volt ez a beszélgetés. Az eredmény: IKV igazgatóival is beszélgettünk az egyes beszerelésekről, s hogy azokat térítésmente­sen kellene csinálni részükre, mivel megállapítottuk, hogy az özve­gyi nyugdijak alacsonyak. Két elvtárs van e jogosságnak megállapibasá­ra kijelölve. I---------*-----

Next

/
Oldalképek
Tartalom