Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-12-14

J— —I- 31 -közökkel történő segítése kell, 'nogy meghatározza* Nyilván­való, hogy fő erőinket az egészségügy helyi erőkkel megva­lósítható szocialista irányú továbbfejlesztésére kell kon­centrálnunk. A szocialista vonások erősítése számos részfel­adat következetes megvalósítását tételezi fel. Ezek: — Szocialista egészségügyi szemlélet kialakítása*- Magasszintü ellátáshoz szükséges kvalifikált egészség­­ügyi dolgozók biztosítása. — Az úgynevezett progresszív gyógyítási koncepció minél következetesebb végrehajtása.- Az állam által egyértelműen szavatolt ingyenesség kö­vetkezetes megvalósitása. Ezen négy tényező közül az első háromban tevékenységünk egy­értelműen pozitívnak mondható, s a negyedik tényező esetében orvosegészségügyi közvéleményünk nagy részében az egészséges elvárás megfogalmazódott, Az .első három tényező a párt vezető szerepének érvényesíte­­sén, a párt belső életének továbbfejlesztésén keresztül va­­­­lósitható meg. Pártszervezeteink ezen a téren tettek a leg­többet. A helyes szemLélet kialakítása, amely valamennyi kér­dés megoldásához feltétlenül szükséges $ munkánk legnehezebb kérdése. Nem egyszer nehéz eldöntenijhogy a felvetett egész­ségügyi igények ténylegesen a reális igényeket tükrözik-e, avagy egyéni érdekeltséget takarnak* Ha a kérdésekre egyér­telműen akarunk választ kapni, az intézmények dolgoz0inai: szé­leskörű információjára kell támaszkodnunk* Ez csak az intéz­ményi demokratizmus következetes megvalósításával lelietseges és ebben a kérdésben pártszervezeteink a pártértekezlet ha­tározatának megfelelően komolyan előreléptek. l _.......................— j *

Next

/
Oldalképek
Tartalom