Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-12-14
vezető felmentésére anélkül, hogy az megbélyegző /U~ gyeW procedúrát Igényelne. így a társadálim. es ég,ni érdek is toztositható lenne. .. Egészségügyi lőrvén^me^né^ meg • _ Pártértekezletünkön felsőbb párt és éllanL szerveire felé szorgalmaztuk az egészségügyi irányelvek, mielőbbi megjelentetését. Ezért különös örömmel vettük, ogy a beszámoltatási időszakban e kérdésben már érdem eredmény született. A törvény ismeretében elmondhatjuk, hogy az ett - zeléseinknek megfelel, egészségpolitikai párttevékenysegunket egyértelművé, célirányossá tette. Feldolgozását nagy körültekintéssé! végeztük. A kerületi pártbizottság egészségügyi aktiva értekezlet jelentős előrelepest j lentett az egységes értelmezés és gyakorlat kidci® zasahoz. Pjtoizottságunk, illetve a kerületi egészségügyi aktíva határozatának megfelelően a feldőlj zás igazgatótanácsi, foorvosl teatül éti üléseken megtörtént. Részben saját propaganda teveken - .égünk, részben a tömegkommunikáció eszközei a torvényt általánosan elismertté tették. Fogadtatása egyértelműen j , az ségügyi ellátás állampolgári joggá válása szociaüsta társadalmunk fejlődésének jelentős mérföldköve. Az áltál anob isu •ken túl azonban tényleges hatásáról értékelő következte .est levonni még nem tudunk, mivel életbelépése és végrehajtása csal 1973 januárjától fog realizálódni. Az értékelésre - megit 1 - sünk szerint - 1973 végén szükséges egészségügyi a kezdeten visszatérni. A törvényt követően kiadásra került Egészségügyi Bolgozók Rendtartása mind fogadtatásában, mind megítélésében és értelmezésében ellentmondásos. All ez még akkor is, ha az eloze cs vitába bevonták pártszervezeteink jelentős részo xs,_ leges fogalmazásban javaslataink részben meghallgatasra is .aláltak. 1_____________---------------_J r n- 29 -