Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1971-05-20

Gondolnunk kell az 1976-os olympiára is, ehhez komoly fel­készülésre van szükség, s ez jelenleg lehetetlen. Az épít­kezések miatt a sport- és a szociális épületek lebontásra kerülnek. Ebbe csak akkor lehet beleegyezni, ha tisztázva lesz a rekonstrukció, és megindul a tervezés. Javaslom, hogy az OTSI igazgatója és a pártszervezet készít­sen tervet az intézet szakmai és politikai irányítására. Ha helyesnek találja a VB akkor támogassa, hogy azt meg is le­hessen valósítani. Problémát látok a párttagság aktivitása terén. Ez különösen a taggyűlésen jelentkezik, amikor fontos kérdésekben kellene állástfoglalniok. Probléma van a pártépitéssel is. Törekedni kell arra, hogy az egészségügyi dolgozók közül megfelelő politikai munkával kö­zelítsük a párthoz. Kálmán Péter elvtárs: a magam és a pártszervezet úgy érezzük, hogy az előttünk álló feladatoknak két nehézsége van. Egyik az anyagi kérdések. Kaptunk segítséget, de nem eleget. Központi bázis-intézet nélkül, ami modern alapokon áll, nem lehetséges. Visszalépést jelent, ha most bontás történik anélkül, hogy a végleges rekonstrukciós ütemezési terv végle­ges íormában nem realizálódik. Ez pedig azt eredményezi, hogy összehasonlítják a helyzetet a régivel. Részeredményeink van­nak, de ez nem elegendő. Másik kérdés: személyi kérdések, melyek a munkában nehézséget jelentenek. Károlyi Miklós elvtárs: legfontosabb teendőnk az alapító-okmány átdolgozása mely a mai sportegészségügy helyét meghatározza. Ennek érde­keben kezdeti próbálkozásaink voltak. Kerületi orvosi hely­zet felmérése, egyesületi orvoshálózat felmérésére és vizsgá­lata. Sajnos 15 éves előítéletekkel kell megküzdeni. I— *I" -17-L---------------^--------

Next

/
Oldalképek
Tartalom