Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1970-02-19
- 2 -# a verseny mozgalmat, stb/, s törekedni kell hatékony íethlsanaláaukrao Nem látszat fejlődést, ho-aem, y^iés^giho v“-XtO-»-ást kell elérnünk. 4*/ A létszám- és bérgazdálkodás 1970. januártól módosított szabályozó eszközeit figyelembe véve ki kell alakitani a nyereségességhez és a munka termelékenységéhez igazodó jőve- 7 delempolitikai koncepciókat, illetve felülvizsgálni a már elfogadott elvekét és módszereket. A lehetőségeken belül törekedni kell a közve-len anyagi ösztönzés arányának nőve lé sé'-\ re, a létszámstruktúra javítására, 5. / Az előbbiek feltételezik a vezetők /gazdasági, párt és tömegszervezeti vezetők/ szemléletmódjának további kedvező változását. Ez elsősorban az.önálló döntési készség növekedésében, ' a gazd isági környezet által kOVev«it hár.ng lep.Jr a nagyobb előrelátásban nyilvánuljon meg, - • ■ 6. / A'megfelelő fejlődés érdekében időben hozzá kell kezdeni a negyedik ötéves terv helyi előkészítéséhez, mind a vonatkozó információk besz..-rzésével és feldolgozásával, mind a változó szükségletekhez jobban igaz odó kapacitások tervszerű kialaki—’ tásával* 7. / Pártszervezeteink biztosítsák részvételüket az egész kollektívát érintő döntések előkészítésében. A taggyűlések hozzanak határozatot a legfontosabb döntések ellenőrzésére, s a munkában való példamutató részvétel mellett kérjék számon pártunk politikájunak rna,gvalósitását, II. A pártdemokrácia fejlesztésének érdekében : 1./ A kerületi Pártbizottság által meghatározott időben - az első félév során - önálló napirend keretében párttaggyüléseken vissza kell térni a pártdemokráciáról szóló (^B határozat részy letes elemzésére, a helyi tennival ók meghatározására. I _____, _____________________________I r n