Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1970-07-09

r h- 5 -Posch et: Az anyag szabatosan adott valasztj arra a haiom kor— désre, amelyet Boross et. a bevezetőben elmondott. Az anyag struktúráját illetően az a véleménye, hogy a bevezető részt' és a határozattal foglalkozó részt tömöríteni kellene és az egyéb területek munkájával is kellene íoglalkoznl. Véleményt kellene mondani a múltról; mi volt az^ ami kielégítő volt, vágy amit kell, azt hogyan kívánják, a.jovoben.javítani, .. Foglalkozni kellene továbbá a jövő célkitűzéseivel is. Gélszerű lenne megfogalmazni a kapcsolódó tendenciákat es az egyes alap­vető kutatásokat, amelyek vagy a tudományt, vagy az emberise­get szolgálják, pl. a vérvizsgálattal kapcsolatos kutatásokat, vagy a KFKI számítástechnikai eredményeit. Az eszközfelhasználásnak nagy a jelentősége, tehát azzal is fog­lalkozni kell. A jövő fejlődése szempontjából helyes érzékeltetni, hogy a ku­­tatások mögött milyen eredmények vannak, bemutatni az intézete­ket is. Hangot kellene adni annak, is - amint ez a MOM-ban is történt - hogy a kutatók, akiket az irányelvek készítésé előtt megkérdez­tek, megtalálták-e a véleményüket, es az igényükét a parthata­­rozatban, Hidvési et: A kerületi intézmények együttműködésére csak_utalá-^ sok vannak7 de nem mondja meg az anyag konkrétan, nogy az milyen formában történik. Boross et: A bizottságnak két vonatkozásban van ja.^AzJgyik, ho-'T az anyagi problémákról beszel jenek-e az elején, Kotsegtelen, hogy az egészségügyi kutatásokban jelentkezik a kérdés, meghozza országos szinten, amit az egészségügyi miniszter_helyettese is megállapított. A másik az ipari nepgazdasagi bázisban folyo ku­­^ tatások"beépítése az anyagba. A bizottságnak a rendelkezésre álló másfél Hónap alatt többre nem jutó ut ide je és energiája. A pártbizottság elé .kerülő anyag­ban meg kell jegyezni, hogy nem a kerül .ti végrehajtásról, ha­nem a kerület kutatóintézeteiben folyó munkáról van szol, dr.Palotás olvtársnő: Helyes volna, ha a területek sajat maguk röviden összefoglalnak, hogy hol tartanak. 7,áh őrzik elvtársnő: Javasoljad a VB fogadja el az anyagot ^ azzal, hogy a vitában cflSahgzottak: már a PB ele kerülő anyagban erze­keltetve lesznek. Véleménye szerint a múlt és az intézmények bemutatásával foglal­kozó részt csökkentenie kellene- aílélkül, hogy az érdemi.részt csorbítaná és sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az erő­feszítésekre és a tapasztalatokra, amelyek jelen pillanatban vannak, A kutatások népgazdasági hasznosságát példákon keresztül kell bemutatni. Az irányelvekben deinte megmutatkozó téves értelmezések vonat­kozásában sikerült néhány kérdésben egységes álláspontot ki­­alakítani, ebben a pártnak komoly szerepe volt, politikai vonat­kozásban is kellene az anyagot erősíteni. ‘ * A PVB az anyagot elfogadja,. i-----5----

Next

/
Oldalképek
Tartalom