Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1970-05-28

Az orvosok szociális helyzetivel kapcsolatban 2-3 evvel ezelőtt egy nagyon részletes anyag készült, amit a sajtó is lehozott. Ezt ponto­sítva mellékletként lehetne szerepeltetni a pártértekezlet beszámoló­­jóban is. Egyébként ez igen nehéz kérdés, mert 4o-5o gAhak ma igen na y konjunktúrája v?m és magas keresetet érhet el anélkül, hogy a m;.d. Orvosi .Rendtartással ellentétes cselekedetet követne el. Ezt a körülményt illetékes helyen többször fel is vetette. B r.Pnict■s c 1 vt r:,no: Ha etikus kérdésekben előbbre akarunk lépni, aidtor a fi zete seke't' kel le ne növelni. ét .: A mai kötetlen beszélgetést nagyon hasznosnak, elvinek, elv árainak!'' értékeli. Az volt a cél, hogy a párt értekezlethez legyen elsősorban anyag, mert már idő nem sok van. A pártértekezleten arra kell választ adni, hogy az előző kongresszus _ és pártértekézlet óta mit tettünk egy-egy területen. Ezrek mozogtál;, tehát érzékeltetni kell, hogy tettek is valamit. A kérdést a kerületi PB irányitó munkájának aspektusából kell nézni, hogy milyen eredmények vannak, mit tettünk, mi az az erőfesztés, amit erősíteni kell, amit tettünk, elégségesnek tártjuktQ«­Összegezni kell, högy melyek azok a gondok és fogyatékosságok, amelye­ket jelen pillanatban látunk. Meg kell fogalmazni, hogy mit látunk a saját területünkön, • -.hol előbbre kell lépni, minek van realitása,ahol előbbre tudunk jutni. Legutóbb a PB tagoknak, is az volt a véleményük, hogy sok mindenhez hozz Ínyültünk, sokszor kicsit nagyobb felelősséggel is, mint azok, akik felelnek az e -é ez ség ügy irányításáért. Szemléletbe!ileg kiemelten kell foglalkozni az egészségügyi kérdések­kel, ezt a pártért eke zle t anyagában is érzékeltetni keli. Országos és kerületi viszonylatban jelző szerepünk van, a rni tapasztalatainknak el kell .jutni orsz égős szintig, a XII. kerületnek a budapesti beszá­molóhoz és a kongresszushoz is kell tudni valamit mondani. Hangsúlyozni /"'v kell, hogy céltudatos fin foglalkozunk megkülönböztetett en a területtel. Egyetért azzal, hogy az anyagot ki kell egészíteni mellékletekkel. Az orvosok, egészségügyi dolgozok anyap,i helyzete országos gond, ezzel foglalkozni kell. Lássák az orvosok meg a párttagok, hogy a kerületi PB ezt is latja, de ne az anyagi rész domináljon, mert ez bizonyos területeken bizonyos embereket felment a suj it felelősségük alól. Az első részben helyzetképet kellene adni, mert a feladatunk kétirányú. Egyszer a kerületet kell ellátni, de ugyanakkor vannak egésze égügyi szakterületek, amelyek egész Budapest, sőt országos vonatkozásban is ide tartoznak. Meg kell fogalmazni, hogy ilyenképpen h.íny embárről kell gondoskodni. Érzékeltetni kellene a dinamikus fejlődést is, mert ez szemléltetné a négy év vált / zás át is. A niásódig részben az ellátás színvonalával kell foglalkozni, ez egy­részt benne is van az anyagban; hogy az igények milyenek és a beteg­­forgalom hogyan a Isi; ült a kerületben. Az ellátás színvonalén belül nem lehet megkerülni az etika káraidését sem. Be ha a kérdést csak anyagi­akra szűkítjük le, vagy morális ellátásbeli problémákra és azt mond­juk, ho y ez azért van, mert rossz a fizetés, akkor ez könnyen megfor­dítható. A fizetés nem velejárója az ellátás színvonal mák. Egy kicsit l------------^| 1_______________________________________________________________________________ ——j___ r —^1

Next

/
Oldalképek
Tartalom