Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1969-03-06
azt követő vitára. Harmat elvtára: Én is szeretném meghívni az elvtársakat 13-an a József" Attila Szintóz "Emlékezzunk" eirnü előadására, amely egyúttal a kerületi KISZ Bizottság 1968-69-es akcióprogramjának lezárása'is lenne. flziláevi elvtársnő: Az idén megfelelő létszámmal részt vehetnénk a közponFrfelvonuláson Május 1-én. Aemennyiben a 3000 főt biztosítani tudjuk és időben szólunk a Budapesti Partbizottságnak. József elvtárs: Véleményem szerint helyes lenne résztvenni a központi felvonuláson, Kerületünk párttagságának politikai nevelése szempontjából nagyon jó lenne. záhnrzlk elvtársaő: Sok pártszervezet részéről felmerült az igény, hogy szeretnének résztvenni a központi felvonuláson. Búza elvtársnő: Én is egyetértek azzal, hogy vonuljunk fel Május 1-én. Éa a többség úgy döntene, hogy maradjunk inkább a Varos- >. majorba, akkor maradjunk, de jobb lenne a központi felvonuláson. József elvtárs: Ide van terjesztve 3 javaslat. Javaslom^ hogy ^ n hozzunk létréTgy külön bizottságot, aki lerendezne a Május 1-evel kapcsolatos problémákat. .... , A. A KFKI Pártbizottság az ünnepnap estelyen rendezi ünnepélyét, kicsit merész vállalkozás, de meg vagyunk győződve, hogy lesz olyan mint a tavalyi ünnepély volt. Szeretettel meghívom az elvtársakat a KPEI dolgozói nevében. Takács elvtárs: Több helyről felvetődött a probléma, hogy 0 Városmajor kicsi. Meg lehetne nézni a lehetőséget a Csörsz parkban. Földes elvtárs: Én erősen a felvonulás mellett vagyok. Hídvégi elvtárs: Nem kellene az összes alaxjszervezetet kiértesíteni, ha túljelentkezés mutatkozik, akkor csak lehangoljuk a dolgozókat, hogy nem fogadjuk el jelentkezesüket. Éber elvtárs: A kerületi Tanács ad-e ki az évfordulóra beszédet? 7,áhőrzik elvtársnő: A kerületi PB 21-én önálló rendezvényt nem szervez. A hét végén az alapszervezetek vegyen reszt közös ünnepségeken. Az évfordulóra segédanyagot és irodalomanyagot adunk ki. r ... ~i l— ' _|