Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1969-07-31
ben első Ízben fordult elő, hogy magát szocialista államnak »*' « valló ország bizonyos területi követeléseket fegyveres utón j| ;j| kíván elintézni /indiai és kínai határincidensek/, és gyakorlatilag a történelemben első ízben fordult elő ez év márciusában az is, hogy két szocialista ország között fegyveres ha| tárkonfliktusra került sor. Mindez a nemzetközi kommunista es munkásmozgalom egységének hiányát biznnyitja s a dolgozók fel- ^ vetik, hogy .ebben nincs-e szerepe annak a türelmi politikánál,, I amelyet a helyes álláspontot képviselő szocialista országok a kínai hatással szemben évek során tanúsítottak és amelyet a kínaiak félreérthetetlenül a gyengeség jeleként fogtak fel. I E körben merül fel egyébként az is, hogy a kínaiak nem fogják-e fel a Szovjetunió gyengesége jeleként a szovjet fél békés tárgyalásokra irányuló törekvéseit. Továbbra is változatlanul felmerül a kinai párt és állam jellegének megítélésével kapcsoltos probléma, s"olyan álláspontok kezdenek érvényre jutni, amely szerint a kinai állam és párt lényegében - az utóbbi években bekövetkezett jelentős mértékű deformálódások és változások folytán - nem tekinthető marxistaleninista^ pártnak, államrendszerük pedig nehezen és csak erőszakoltan nevezhető szocialistának. A párttagságot nyugtalanítja a román párt tevékenysége is. A Posta Vezérigazgatóságon, a kerületi Tanácsnál, valamint az OKrI-nál, a KPKI-ben felmerült, hogy az egyre fokozódó szovjetellenes megnyilvánulások, a KGST-vei, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetével, továbbá a Varsói Szerződéssel kapcsolatos román állásfoglalások, valamint a kétségtelenül jelentkező soviniszta és nacionalista tendenciák nyugtalanítják közvéleményünket. A kerületi Tanácsnál például felvetették, hogy a szocialista országok- I kí ban a nacionalizmus elvileg kizárt, gyakorlatilag azonban j- például Romániában - megtalálható. A kerületi Tanácsnál I valamint az OKrI-nál felvetették, hogy ezekről a kérdésekről bővebb tájékoztatást lenne szükséges adni. I 1 -------------------------------------* ^ ■ i|| PH r "I