Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-07-31

r i- 11 -Nem elírás az, hogy tőlünk kérnek tájékoztatást arról is, ami a sajtóban megjelent* Szívesebben hallják tőlünk a választ, mint fáradságot vegye­nek arra, hogy elolvassák. A vallásos világnézetre vonatkozólag helyzet­képet szerettek volna adni, hogy hogyan néz ki az egyház befolyása az egyes rétegeiméi. Az első kérdésben úgy érzi nincs ellentét abban, hogy sok aktuális politikai, vagy napi gazdasági kérdés jelentkezik az anyagban és ez az ideoló­giai irányelveket háttérbe szorítaná, hiszen a gyakorlati életben az ideológiai kérdések gya­korlati vonatkozásban jelentkeznek. Azzal egyet­ért, hogy túlzottan sok az aktuális kérdés az anyagban. Takács elvtárs kérdésére, hogy milyen anyagi eszközöket kémek a pedagógusok - nagyon sok olyan eset tran, ami azt jelenti, hogy ha a fi­zikai gyermekek felkészültségét biztosítani akarjuk, több lehetőségre van szükség. A napközi otthonok problémája, nemcsak elhelyezés, hanem tanerők biztosításának is a kérdése, kollégiumi elhelyezés biztosítására sokkal több szemlélte­tési eszlföz, tanári kapacitás szükséges. Hozzászólások: Dr.Földes elvtárs: JNehéz helyzetben vagyunk ennek az anyagnak."az értékelésénél, tárgyalásánál, mert óriási anyagról van szó, négy év fejlődéséről kívánt a vita anyag számot adni. Azért is nehéz, mert ideológiai irányelvek címszó alatt minden ■ párt és politikai kérdésről szó van, gazdasági mechanizmus, bér, ár problémákról, stb. Az ideo­­lógiáról van a legkevesebb szó. Ez, ami nehézzé teszi az állásfoglalást. Az anyagot készítő elv­társak hosszú ideig tartó és nagyon nehéz munkát végeztek, mégis kritizálni kell. Meg kellene ol­dani, hogy ezeket a sokszorosított anyagokat korrigálják, mert hemzseg az értelmetlen monda­toktól / 3. oldal. 3. bekezdés, 12 oldal. / Azőérderai résszel kapcsolatban az a benyomása, hogy úgy van beállítva, mintha a felsőbb párt­vezetésnek lenne egy minden részletkóx-désre ki­terjedő pontosan kidolgozott merev irányvonala és az anyag felsorolja, hogy ettől az iránytól alapszervezetóink vezetőségénél milyen eltérések vannak. Éppen a Központi Bizottság tiltakozna a legélénkebben az ilyen beállítás ellen. • / . L---------

Next

/
Oldalképek
Tartalom