Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1965-03-11

r n- 5 -nem sokat adott arra, hogy mi az alapszervezetek kommunistáinak és a kerületi VB véleménye, egyszerűen megváltoztál;m, és nem minden esetben kaptunk kiolégitő választ arra, hogy mi volt a változtatás oka /TF ügy/. Az emberek joggal elvárják, hogy a felettes szervek is tartsák tiszteletben az alapszervezet mun­káját, véleményét - ez vonatkozik a VB munkájára és véleményére is és ha a VB helytelen határozatot hozott, akkor indokolják a megváltoztatását. Egyetért azzal, hogy az instruktor i immkában ki kell lábalni a napi feladatok segítéséből. Rengeteg még a lótás-futás. Abból áll az instruktor! munka, hogy fölső határozatokat leviszünk, elmon­dunk, vagy a kéréseknek eleget téve eligazgatjuk az ügyeket. Igaza van Újvári elvtársnak abban, hogy e mellett szükséges, hogy egy­­egy alap3zervezet munkáját alaposabban megnézzük, és megfelelő fórum előtt /taggyűlés vagy vezetőségi ülés/ értékeljük. Az ilyen értékelésekre helyes lenne meghívni a hasonló pártszervezetek titkárait is. , , , Alsóbb szervek üléseire gyakrabban eljárni. J-tt Földes elvtarssal ért eryet. Jó lenne a VB tagoknak kicsiit körülhatároltabban el­mondani, hogy mi az amit el kell végezni, mert mindenhova úgy sem tudnak elmenni. Ahhoz, hogy helyesen tudjunk határozni, dönteni, minél több konkrét tapasztalatot kellene szerezni, de idővel, fi­zikummal nem tudják megoldani. Minél többször kimegy egy helyre, annál több probléma jelentkezik /pl. Iparművészeti Főiskola/. Egyetért azzal, hogy a pártélettel keveset foglalkoznak. A Taní­tóképzőben a pártszervezet állami vezetést sogitő munkájáról beszél­tek, de a párt belső életéről nem. Gyarmati elvtárs: A beszámolóval egyetért. A VB munkamódszere, az ülésők légköre javult. Nagyon sokat lehet tanulni Újvári elv­társ összefoglalóiból. - A VB elé kerülő anyagok nem minden eset­ben a kerületi sajátosságoknak megfelelően lesznek kiválasztva. /Például gyermekorvosi ellátás uj módszerei - nőm olyan téma ami­­vei a VB érdemben tud foglalkozni/. á két titkár munkamegosztásáról• Újvári elvtárs kicsit megpakolja magát. - A köznevelési felelőshöz nagyon nagy terület tartozik. Lehet-e itt olyan szintű munkát ragul várni mint olyantól, akinek kevesebb pártszervezete van. — Bodonyi elvtársnőt többet szeretnék látni a kerületben. A vezetőkön kivül nagyon sokan dolgoznak még a kerületben, akiket szárak szintén jó lenne megismerni. A VB tagok munkájáról, leterheltségéről. Egyetért Földes elvtárs­sal. Jó lenne amit Békési elvtárs mond, hogy időnként meghatároz­nák a feladatokat.. Az eddig rábizott feladatokat, amit mint VB tag kapott, elvégezte. De ezt bővíteni nehéz lesz. Egyetért azzal, hogy a párt belső életével kapcsolatos olyan témák kerüljenek a VB elé, mint egy-egy terület káderhelyzete, a korábbi határozatok­ra való visszatérés. Bűze elvtáranő: Újvári elvtárs által mondottakkal egyetért. A választott testületek, a VB és a PB megfelelő helyen van és a fontosságnak megfelelő témákkal foglalkoznak. Azzal Í3 egyetért, hogy nincs különbség a függetlenítettek és nem függetlenítettek között, helyes, hogy az emberek ügyeinek elbírálásánál nagyon_ megnézzük az embert. Ehhez hozzátartoznak azok a vizsgálatok is, amiket a VB tagok egy-egy konkrét esetben végeznek, és a szenve-Q ____ «**BB*jÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom