Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1965-07-15
r “i * - * -tárgyalta meg vezetőségi üléseken, illetve taggyűléseken az oktatás helyzetét, sőt nem egy helyen elméleti kérdéseket is napirendre tűztek /MŰM, Posta, KÉV, KFKI stb/. Hiányosságként kell azonban megemlítenünk a pártszervezetek irányító tevékenységében, hogy nem fordítottak elég gondot a propagandisták felkészültségének és az előkészítőkön való részvételének ellenőrzésére. Hiányosság továbbá - bár az elmúlt évhez viszonyítva e téren is mutatkozik némi előrehaladás - hogy a helyi anyagok kidolgozása és a propagandisták, valamint a hallgatók rendelkezésére bocsátása még nem vált minden pártszervezet rendszeres gyakorlatává, Az egyes oktatási formák tapasztalatairól, eredményeiről és hiányossá--, gairól’az alábbiakban számolunk be. Megjegyezni kivánjuk, hogy a tartalmi kérdések részletesebb kifejtésétől jelentésünkben eltekintettónk, mivel azokról a Központi Bizottság ideológiai irányelveinek feldolgozásához részletes tájékoztatást adtunk. Jelen anyagban csak azok felsorolására szorítkoztunk. Időszerű Kérdések tanfolyamaid fárbo'Hatá'si rendszerünk ec,yik legnépszerűbb és legfontosabb oktatási formája, hiszen a hallgatók 42,6'%-a és a munkások 74%-a ezeken a tanfolyamokon vesz részt. A szemináriumod forma mellett jelentős helyet foglal el az olóadasos propaganda is, isy nél mintegy 7oo-an látogatják rendszeresen ezeket a népszerű előadásos sorozatokatc A hallgatók összetétele és képzettsége erősen differenciált. Egyrésziik az idén kapcsolódott be a pártoktatásba, közülük sokan idáig szakszervezeti szemináriumokon vettek részt. A hallgatók jelentősebb részét azon "törzsgárda" alkotja, amely több éve már ezen tanfolyam hallgatóiból tevődik össze. Megtalálható továbbá még - bár számuk évről évre csökken - egy Olyan hallgatói réteg is, akiknek képzettsége és felkészültsége lehetővé tenné a magasabb szintű oktatási formákon való részvételt, kényelemszeretetből azonban továbbra is ezt az oktatási formát választottak. A propagandisták összetétele az Időszerű Kérdések tanfolyamain további javulást mutat, azonban - a többi oktatási formához viszonyítva — , 9 1-------------- —=j