Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1963-10-10
r n - 3/-^ A kerületben lévő életveszélyes házak száma: 23. Ezeket az épületeket ismételten felülvizsgáljuk’és felkészülünk az életveszély fokozottabb elháritásái'a. Az állami tulajdonban lévő épületekre vonatkozóan utasítottuk a Házkezelési Igazgatóságot , hogy ezeknek az epületejxnek műszaki elharitasara azonnal tegye meg intézkedését. Ebben az évben 1 db. lakást kaptunk az életveszély elhárítására és fővárosi keretből a Virányos ut 30 sz. alatti ház lebontására a külön keretből '-•v 5 bérlőt tudtunk kihelyezni. A Maros u. 37 sz. házingatlan lebontása*már ezévben sürgőssé vált, de a Fővárosi Tanács nem tudott a 9 bérlő részére lakást biztosítani és a jövő évi lebontandó házaiéhoz sorolta be. Az említett házat a HKI állandó statikus ellenőrzés és megfigyelés alatt tartja,^ az aláducolás megerősítését felülvizsgálja és a lakók biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket megteszi. Az életveszélyesnek nyilvánított épületek nagy számát az évi egy, illetőleg két lakás felszámolásával megoldani nem tudjuk, ‘höfcb- • v agn-r. k-énfcük már Írásban is ós szóban-se-gi-tsegot a Fevárosilianácstól, de nagyobb—előrelépést —és- segítséget eddig nem kap- Még sürgős intézkedést kíván 17 ház is, de eze&°§ul-yos állapotban lévő épületek, azonban jelen pillanatban még nem életveszélyesek. I----------------------------------------------------------------------------------------------------f