Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1962-03-15
194 v _ 5 u munkastiluBÍvaÚ A pártyezetőségnek pedig rendszeresebben kellett volna ellenőrizni & határozatokból adódó feladatok végrehajthat. __ A pártszervezet belső, szervezeti életének fejlesztése mellett elsősorban a tartalmi munkát kell javítanunk, illetve annak hatasat e omeznünk. A párt- és kormányhatározatok végrehajtásánál tovább fokozni az apparátus dolgozóinad aktivitását és ebben a kommunisták példamutatását, kezdoményezését. Fel kell számolni a helyenként meg megnyilvánuló hivatali szemléletet,-amely nem egy esetben gátolja a - gyors és jó ügyintézés teljes kibontakozását, a tömegkaposolatok kiszélesítését, megszilárdítását-, II. / a pártszervezet ideológiai.p^liUksQevéi^ A M.Sz.M.P. VII. Kongresszusa határozatainak alapja óéiul tüztUk az ideológiai és politikai nevelőmunka megjavítását. Kezdetben ez nem tudott töretlenül érvénybe jutni, éppen a partvezetőségen belül meglévő egység hiánya miatt, Olypn > nézetek ellen kellett felvenni a küzdelmet, mint a Párt szövetségi politikájának helytelen értelezése, alkalmazása, az osztálypolitika érvényesitese — jogszabályok alkalmazásánál. De megnyilvánultak helytelenJ?olJtikai nézetek külpolitikai kérdésekben is. /Pl. német bekeszerzodes./ Nehezített©* a helytelen nézetek elleni harcot, hogy a pártszervezet kommunistái.az ilyen megnyilvánulásokkal szemben nem léptok fel kovetkezetem, de olyan eset is előfordult, amikor nem foglaltak állást különböző kérdésekben. Ennek leküzdése érdekében pártszervezetünk vezetősége . előtérbe helyezte az elvi kérdésekkel való közvetlenebb foglalkozást, A pártcsoportok feladatul kapták egyes kérdések pártcsoporton belüli megvitatását. Pontos kül- és belpolitikai kérdéseket szabad pártnapokon tárgyaltunk meg. Ilyen volt a német kérdés ismertetése, meg- . vitatása és legutóbb a XXII. Kongresszus célkitűzéseinek ismertetése. A párt oktat ás keretében a propagandisták figyelmét felhivtuk a helytelen nézetek tisztázására. Mindezekkel segítettük olyan légkörnek a megteremtését, hogy ma . / \ l___________!— — _| n n