Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1962-01-10

r ... i Azok a csoport03 beszélgetések voltalc eredményesek ahol a páidrveze tőség biztosította a csoportos beszélgetések vezetőinek felkészítését# De ugyanakkor a'beszélgetéseken résztvevőknek is megmondták, hogy kb. mi­ről lesz szó# Ezeken a beszélgetéseken sokan az elismerésüket fejezték ki a pártszervezet munkájáról; de ugyanakkor birálták is# Ezeket az észrevételeket a pártszervezetek figyelembe vették# A pártonkivüliekkel való kapcsolat erősödését jelentette az is. hogy több pártszervezetben a pártcsoport-értekezletre meghívtak pártönkivür lieket is# Ez a helyes kezdeményezés a párttagság nagyrészénél általá­ban helyeslésre talált# Egy-néhany helyen volt olyan jelenség ahol a kommunisták nem értették meg ennek jelentőségét, helytelenítették a pártonkivüliek részvételét a pártcsoport értekezleten. A politikai előkészítés feladata volt a tömegszervezetek bekapcsolása a választás előkészítésébe. A kezdeti időszakban pártszervezeteink nem találták meg a tömegszervezetek föladatait# Jellemző, hogy munkáterveik-^ ebben kapták a legtöbb bifálatot a kerületi Pártbizottságtól. Néhány"' pártszervezet, majd később a többiek is a szakszervezetnek és a KlSz-nok megfelelő feladatokat tudtak adni, melyek bizonyos éftelomben tehermen­­tesitotték a pártszervezeteket. /Termelésig oktatási, nevelési foaldar­­tok/e A politikai előkészítő munka fontos feladata volt a vezotőségválasztá­sokkal kapcsolatos káder feladatok elvégzése. Az előkészítés során arra törekedtünk,■hogy a pártvezetőségekbe politikailag szilárd, a vezetésben jártas kommunisták legyenek megválasztva. Megakadályozzuk a fölösleges mozgást, megismerjük a tagság véleményét a jelenlegi vezetőségi tagok­ról, titkárokról es csak indokolt esetben történjen csere. A taggyűlé­sek előtt az alapszervezetek titkáraival,a közbeeső pártbizottságok az alapszervek titkáraival egyénileg foglalkoztak, ahol a véglett munka éi>­­tékelásére került sor<. Néhány esetben ezek a beszélgetések a káderanyagok kiegészítésére és fel lettek használva. - ; t ^ Az apparátusnak tudomása volt néhány esetben gpról, hogy egyes titkárok és vezetőségi tagok munkáját illetően van kifogás. A párttagokkal foly­tatott beszélgetlek a korábbi kialakult véleményt megerősítették. /OMH, Kapitányság, MOM 9~es alapszerv./ A kerületi Végrehajtóbizottság és a pártbizottságok a titkárok munkájá­nak értékelése után a vezetőségek munkáját is értékelté. A választások az előzetes elképzeléseket néhány kivételével igazolta, csupán a MOM 1-es, MOM 9~ess Földalatti Vasút alapszervezoti titkárainak esetében történt más választása III o A pártszervezetekben a vezetőségválasztó taggyűlés a választási munka legfontosabb eseménye volt# A taggyűlések tükörképét adták annak a sokirányú politikai és szervezési munkánakf mely a taggyűléseket meg­­előztOo L-----------zzi

Next

/
Oldalképek
Tartalom