Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1961-07-05

• 4 -ilyen célkitűzések minden olyan brigád célkitűzései között'-szerepelnek, amelyek a bBooial '! SJ'fc/n brisátt cim elnyeréséért versenyeznek. A '‘szocialista módon élni és dolgozni1’ jelszóból tapasztalataink sze­rint a jelszónak az az oldala, mely a munkával kapcsolatos célkitűzé­seket tartalmazza, a brigádok munkájának erős oldalát képezi és ez *­­tapasztalataink szerint a brigádok munkájában lényegében megvalósul. A jelszó másik oldala: a "szocialista módon élni" jelszó megvalósítása körül véleményünk szerint csak kezdeti eredményeket értünk el. A jel­szó megvalósításának formái sem forrották ki eléggé, s ezek kialakítá­sával a jövőben többet kell foglalkozni. E jelszó megvalósítását a tanuláson kivül csak a kollektív szórakozásokban látják. A közös szóra­kozások - véleményünk szerint.- már egy fokát jelentik a brigád Össze­tartozásának, de a közös mozi-, színházlátogatás, vagy kirándulás - bár nagyon hasznosak lehetnek - önmagukban $ég nem jellemzői, vagy ki- ^ fejezői a szocialista ember gondolkodásának, vagy életmódjának. Ennek alapján minden turistacsoport, amely szabadnapjain közös kirándulásokat végez, ilyennek minősíthető. Ha ezek a szórakozások, a brigád együttléte hozzásegít az emberek for­málásához, jellemük, gondolkodásmódjuk, a szocialista társadalom igé­nyeihez való formálásához, akkor ezek igen hasznosak. Ezekről azonban keveset tUduhk, mert a brigádnapló csak az együttlétek tényét rögzíti le, de arról, hogy ezeken a kirándulásokon mi történt, s ezek a cél elerése szempontjából mennyire voltak hasznosak, - erről már nem^tudunk beszámolni. A szórakozáson kivül csak egy eset volt a Magyar Optikai Müvekben, amelyben nyomát találjuk az összetartozásnak, amikor is:-a brigád-, a brigád egyik tagjának uj lakásba költözését végezte el. A szocialista brigádmozgalomnak megítélésünk szerint ez a gyengébb ol­dala és a jövőben ezeknek fejlesztésére kell nagyobb súlyt helyezni. ; Tapasztalataink szerint a brigádok maguk is keresik azokat a formákat, ^ amellyel segíthetnék, javíthatnák a brigád tagjainak nevelését. E jelszó megvalósítását segíti elő a brigádtagok szakmai és politikai oktatása is, amelyben már lényegesen jobb eredményeket értünk el.JPélda­­ként megemlítjük, hogy a MOM-nál a ..szocialista brigád címért küzdő 40.; brigád 320 tagja közül 2 egyetemen; 25 technikumon, 6 munkásakadémián, 21 a József Attila szabadegyetemen, 134 fő pedig a szakszervezeti bi- y zottság által indított szalmái továbbképző:oktatáson vesz részt, amely­nek keretében politikai oktatást is kapnak.,A többi vállalatokról nem rendelkezünk hasonló statisztikai adatokkal, do»információink szerint az oktatás torén ezeknél sincs különösebb probléma. Külön szeretnénk aláhúzni, hogy a brigádmozgalom erőszakot szervezésével sehol nem találkoztunk. Találkoztunk viszont egy olyan jelenséggel, amelyet igen örvendetesnek tartunk és amely határozott kifejezése a munkásosztály öntudatának. A MOM egyik műhelyében az ott dolgozó munká­sok egy kockás papírra kézzel - íráshoz nem szokott kéztől származó be­tűkkel - írták meg, hogy milyen célkitűzésekért kívánnak versenyezni a szocialista brigád cim elnyeréséért és alatta sorakozott a tiz-egynéhány aláírás. A kezdeményezés úgy történt, hogy előtte senki nem kereste meg őket, saját jószántukból csatlakoztak a versenyhez. Nem előre elkészí­tett nyomtatványt és szövöget adtak be, hanem azt Írták le, amit ők maguk helyesnek tartottak. r n 1---- -

Next

/
Oldalképek
Tartalom