Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1959-02-11
rr^ ... n “csonyabb beosztásban dolgoznak és nem tud"tál-c megszokni uj környezetüket és nem értik jelenlegi feladatuk^. A tagság egy kisebb része /főleg a nevelőotthoni igazgatók/ közvetlen . afc átigazolás lezárása előtt szinte csoportosan körte átigazolását qs ez a réteg ma sem hacol következetesen a párt politikájának megvalósításáért. A párttagság származás szerinti összetétele, valamint az a tény. hogy a tagság jelentékeny része régebbi párttag, nem fejeződik ki következetes állásfoglalásban, harcosságban. Ez egyrészt magyarázható azzal, hogy a munkás és parasztszármazásu pedagógusok életmódja az utóbbi 10 alatt lényegesen megváltozott /felszabadulás óta kapott^állást, vagy^szerzett okleveleiét/ és közülük többen kifejezetten polgári életet élnek. Masrészt a pártszervezet nem folytatott velük szemben következetesj céltu- . flatos nevelőmunkát, hogy osztály öntudatukat erősitse ._A y.aa.stőseg káderpolitikájában ^e.m érvényesült kellően az osztályhelyzet és a partb'Síí eltöltött evek fjeiéibe vétele... k Megoldatlan nevelési probléma azokkal a.j>árttagokkal veló fo^alkozi^, akik az ellenforradalpm után ui.&csony abh he-eeztasba kerültek,Jizek az elvtársak úgy érzik, hogy•mellőzve vannak és sértettségük helytelen . irányba taszitja őket. Az alapszervezeten belül_is van_rá példa, hogy ha meggj'őzödnek „arról, hogy a párt teljes értékű tagjainak tekinti okét és számit rájuk teljes tudásukkal készek segiteni a partot és elhagyjak passzivitásukat. Ab áti í?agni, ás. JLazáráaa előtti utolsó napokban .a partba özönlő ejib.fir.eJa W k^zütk. -vannak -olyanok*. l ^k^agukban hava-■ !\ í £antn.zásukat 4s azóta s égi tik a párt munkáját. Azonban többen szarni ya§l/'bóí leérték átigazolásukat /ami gyakran úgy történt meg, hogy a tagság 4o-5.o százaléka megszavazta, a többi tartózkodott/ ás azóta sem munkájukkal, sem magatartásukkal nem érdemelték ki a pártba való tartozást, /pl. Bódi Endre/. Véleményünk szerint ezeknek a_párttagoknak^az ügyet meg kellene vizsgálni és az alapszervezet taggyűlése előtt tisztázni, —Az alapszervezet munkájának összehangoltságát nemcsak az zavarta, hogy ^ .cülönböző felfogású és különböző tapasztalatokkal rendelkező emberek^ a alkotjál?:, hanem az is, hogy a tagság nem ismeri egymást, sőt a vezetőséget is csak felületesen. A tagfelvételeknél és személyes kérdések megvitatásánál a nagymérvű tartózkodást is ezzel indokolták. Ha a taggyűlésnek sikerült is egyhangú határozatot hozni* a végrehajtás vagy elmaradt, vag^ módosult /pl. a sejtek létrehozására vonatkozó határozat/ mert a tagsag cselekvési egysége nem volt meg, A terület nagysága és a pártalapszervezet létszámbeni jaövekedése^is gátjává' vált az alapos nevelőmunkának és különösen a^nagyiétszámú pártonVn vüli pedagógus garda szakmai és politikai nevelésének, . / . l________—a--------------_]