Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1958-05-28

elterjedve az üzemekben sem, hogy a körzeti párt munkájában le '''egye­sé t^több^lsztrfn^ önként jelenetkezett azzal, hogy a munka­£eííen £^ hasítást, hogy jelentkezzenek a körzetben munkára. A sejteket azóta megszerveztük, a kisebb épületekben folyik a munka, a nagy épületekben pedig a szervezés. regisztrált párttago­lf»bíL«lágría|oVkÍ? a tanács összekötőket és ott a különböző konkrét feladatokat fogjuk elmondani. Családlátogatási mozgalom is felvetődött és7ellenőrzése is. Ezt is sze­retnénk megszervezni. mi ennek neveztük el - hogy minden A barátkozó mozgalom lényégé, •- ®,iveJ ki e-y családot, nagy lakóházban minden regisztr.Li^a»%ilenség*befSlyása alatt áll, a jóhiszemű partonkívüljek lco u , ^ kezdeményezzen barát­vagy közömbösség látszikrajtok , idónbelül olyan barátság • s.á*?t.eZSfeh2vAezek I^lfiádőfakommunista családok befolyása alá épüljön ki, hogy ® összehívandó értekezleten ezt nagyon erősen kfS^jSk hoznlfSoly Sre I választásokra sor kerül, akkor ezek a csala­dók politikai kérdésekben valmatámogatásával kapcsolat-' Amit még fel fogunk vetni. A lanáoJ ^k„nlsta bázis, akikre támaszkodhatunk^ Ikif axiómákat SÍgoldJtt és tudnak segítséget nyu3- tani a felvetődött panaszokra, stb. A körzetben létre akarjuk hozni a KISZ alapszervezetét.^_Mult hívtuk a fiatalokat úgy, hogy az iplentek és fel is hoztak javas­tanulók névsorát. » f Szénén meg is ^lentek.^s fl^ülokat, hogy ^í°bf ákrilpnffSs^e’llifzVkívg venni a KISZ munkában az 1 kérdő ivet Írja alá és Írja melle a jelentkezeset. A Nő Tanács és a Népfront részére nincsenek kádereink, de igyekszui létrehozni. , ílvenetár?yalásávál él értékelésével^ Ebből következik, hogy erdemben nehezen tudnak hozzászólni a VB itatja egyáltalán-A statisztika, ami az 1-es ea a 3 hibák előfordulhassanak. Aekö«SetbeÍdszéLsebi ^iős&nefís^dernSSSSf as aglt-prop.munkában kell segítséget adni. A lövőben a PVB-nak többet kell foglalkozni a körzetek munkájával különösen a párt-határozatok megvalósításával kapcsolatban. ^ Nem értek teljesen egyet Molnár elvtársn^^^ A.,'W kivel barát-S^kelfgylzni S^líKÍSfanélSl! jünk^velef^Haá őtet csak akkor lehet meggyőzni a^part politika SSUffMMl^tSm°gh03\ családlátogatással a_ Miért barátkozzunk mi össze olyan emberekkel, aki jelen natban az ellenség befolyása alatt van. minden rendben. A családlátogatás egy ^^kapcsolatainkat erősítsük, De az egyik módszerei lehet.annak, hogy m hibába esnénk i^SfeíI irányitanfnka^a^erőnket^akkor ez a munka vissza­­~ esést jelentene. L----------------------------------------_1 r ... n

Next

/
Oldalképek
Tartalom