Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1987-06-30
r “i “ 15 ~ ségpolitikai munka a pártfunkciót viselők egyéni munkavégzése sorén is érvényesülhet. A testületek összetételét vizsgálva is megállapítható, hogy az adott szintnek megfelelően képesek szakmapolitikai állásfoglalásra. Ily módon a partner viszony káderfeltételei ez oldalról adottak. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy az intézetek első számú vezetői részéről megfelelő az együttműködési készség, kiemelkedő az OOX-ban. Javítandó a MÁV Tüdőgyógyintézetben. Gyengébbnek mondható a középszintű vezetői rétég es a pártszervok szakmapolitikai munkakapesolata. összességében azonban a szakmapolitikai együttműködés messze eredményesnek Ítélhető mog, mint egyéb pártpolitikai feladat pl. a káderpolitika. Ennek eredménytelenségét elsősorban a szubjektivizmus elleni, állandóan felszínen tartott, de lényegében meddő küzdelem formájában érzékeljük, s ennek indirekt hatása feltétlenül jelentkezik a szakmapolitikában is. Fontos feladat a fiatal szakemberek komplex nevelése . Ezzel kapócolatban elismeréssel kell szólnunk nehány pártszervünkről, ahol szakmai politikai követelményrendszer kidolgozását kezdeményezték, és hajtották végre. /OOItl,Korányi, Szab. hegy/ Az egésze égpolitikai munka ideológiai "hátterét", talán inkább alapját a már idézett párthatározatok képezik. Úgy értékelhető, hogy e határozatok, valamint a Budapesti Pártbizottság feladattervében megfogalmazott fő politikai célkitűzések megjelennek kerületünk egészségügyi bizottsgánalc témaválasztásában es mun ^ Icájában. Az Eü. Munka bizottság vizsgált időszakban választott témáit a 2 sz. mellékletben tüntetjük fel. Ezen felsőbb szintű dokumentumok figyelembevételével az egészségügyi pártszerveink megfelelő helyi intézkedési tervek birtokában végzik operatív munkájukat. A felkészítésben irányitó pártszerv a XXI. kerületi Pártbizottság részt vállal. Ezen túlmenően a kerületi titkári tanfolyamolcnak is voltak egészségpolitikai, gazdaságpolitikai témái. Ezek hasznossága mellett hangsúlyozzuk, hogy az egészségpolitikai munka tapasztalatát legfőképpen a gyakorlat adja meg, ezt példázta a legutóbbi országos egészségügyi párttitkan értekezlet is. Hiányolható egyedül a kiemelt kérdésnek javasolt etikai képzés, továbbképzés szinte teljes hiánya. A gazdálkodás, gazdasági élet pártirányitása körüli ideológiai viták természetesen sokkal szélesebb körűek, erre azonban munkabizottságunk nem tér ki. . I -----5----=J