Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1987-06-30
r ... n alakítását." Bizottságunk tagjai nyolc kerületi egészségügyi intézetünk pártszervezetének szakmai, politikai tevékenységét vizsgálta. f° szerünk most annyiban tért el a korábban alkalmazott tevékenységünktől, hogy a legtöbb helyen kiscsoportos beszélgetés, vita alapján szereztünk információkat, s az előre kiadott vázlat alapján elkészített Írásos jelentést mintegy vita alapnak tekintettük. írre elsősorban azért volt szükség, mert a szakmapolitikán belül a pártszervek egészségpolitikai tevékenysége nehezen behatárolta o, különféle személyi faltételekkel változó felkészültségi szinttel rendelkező szervezeteknél sokszínű megjelenési formában érvényesül. Munkánk során a KB Egészségügyi Alosztályának 1982.-ben kiadott "Módszertani segédanyag az Egészségügyi Pártszervezetek munkájához" című kiadványában találtató meghatározást vettük alapul. E szerint: "A párt egészségpolitikáját az egészségügy fejlesztésének jellegével irányításával, szervezetével, és vezetésevei [kapcsolatos állásfoglalásait értjük". 2 . Eszközrendszer, megvalósítás módszerei Az érvényre juttatásban a legfontosabb eszköz a beszámoltatás. Valamennyi pártszervezetünknél az intézet egyszemélyi szakmar felelős vezetője minimálisan évente 1 alkalommal beszámol az átfogóbb szalunál konc epe i ó leró 1, éves munka eredményeiről. A beszámoltatás fóruma különféle, a legtöbb helyen a taggyűlés. Előfordul alapszervi vezetőség előtti szakmai beszámoltatás xs pl. MÁV Gyógyintézet. Speciális fórum pl. a Korányi Intézetben ^ az un. Korányi napi beszámoló, mely az Intézet teljes közvéleménye előtt történik. Ahol intézeti felső pártszerv működik a beszámoltatás helye a pártbizottsági VB, ill. pártvezetőség, valamint az irányított alapszervek taggyűlése. Összevont taggyűlés vagy küldött értekezlet előtt ritkábban szerepelnek szaiunapolxtxkai kérdések. A vizsgált intézetek közül a Szabadsághegyi Állami Gyógyintézet területén a pártcsoportok is foglalkoznak szakmapolitikai kérdésekkel. Valamennyi pártszervezet hatásköri lxstajanak, vagy véleményezési jogkörének megfelelően egyéb középszintű vezetőket is beszámoltat, s ez a tevékenység tervszerűnek, reiadszeresnek értékelhető. Több pártszervezetnél, Így a Központi I Állami Kórház, Korányi, a helyi viszonyokra adaptált beszámoltatási vázlat is van, a szakmapolitikai rész megfelelő hangsúlyozásával. . V)Át -----------