Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1985-05-23

latokra,kialakították a végrehajtással kapcsolatos állásfogla­lásukat . A javaslatok azon csoportját, amelyek a pártmozgalmi munkát, annak további javítását szolgálják felvették a testületi munkaprogramokba, testületi ülések tématervébe, illetve a testületek mellett működő munkabizottságok feladatává tették. Vannak témák, amelyeket a pártcsoportok hatáskörébe utaltak. A tömegszervezeteket érintő témákat azok válaszott testüle­téi vették fel feladatik közé, a gazdasági és szakmai terü­leteket érintőket pedig a gazdasági vezetés felé ajánlották pártszervezeteink. Az elmúlt rövid idő azt igazolja, hogy az észrevételek és javaslatok összegezésén túl - MOM, KFKI, KÉV, MPK, stb. te­rületen - egyes témák máris napirenden vannak, esetenként pe­dig már intézkedésre is sorkerült. II. A kerületi pártértekezleten elhangzott észrevételek közül ki kell emelni a kerület üzemeinek, intézményeienk életét, gaz­dasági helyzetét érintő észrevételeket, javaslatokat, melye­ket a jövőben is figyelemmel kell kisérni:- a nagyüzemi munkásság és értelmiség egymáshoz kötődöttsé­­ge, a nagyipar kötöttségei és ezek gondjai;- a munkásdinasztiák, a munkás és egészségügyi dolgozók után­pótlás gondjai, az egészségügyi-tudományos kutatás emberi és szakmai tartalékai;- az intézeti gazdálkodás, önállóság, a szabályozás és kö­töttség rendszeréből adódó gondok és problémák, az ezt to­vább nehezitő bürokratizmus; L-------­r n- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom