Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1984-03-29

If— —I ~ 5 -Nem lehet mentesíteni sem, hogy egy megváltozott helyzet­ben azt tette, amit tett, súlyosbítja^a helyzetet, hogy kicsúszott a vállalat a vezetők kézéből. Ez a metrót egy gazdasági és erkölcsi valsagba sodorta. Abba, hogy a vállalat igy szeretkezett fel, ilyen perspek­tívát látott, nem felelős, mert az nepgazdasagi tervben realizálódott. A közgazdasági kö^yehet hogyan változott meg? ,• Az utépités területén az eddigi tervidőszakban 12 milliárd forint volt, a metrónál nem tudjuk tartani ezt a dinamikát. Ekkor került székébe a jelenlegi vezetes. Egy ilyen álla­potban átvenni egy nagy céget, egy ilyen állománnyal nagy kereszt és teher. Valamit tettek azért az asztalra? A minisztérium véleménye, hogy igen. 60 mill. a veszteség, de 16o mill.-rol jöttek, s ez már valami. Szerkezeti atalakitast is vegeztek. Egyetértek a VB-vel, hogy jobban is lehetett volta /gyorsí­tás/ • Hogy bizalmat érdemel, igen vagy nem? Az a véleményem, hogy bizalmat kell szavazni a vezetésnek, de az Önök dolga, hogy eldöntsék, egy kis időt kell adni. Néhány átütemezéssel le tudja dolgozni azokat a mínuszokat, amik még vannak, de ez kemény cél. Ez politikailag lesz nehéz, és nem gazdaságilag. Megérdemli a vállaiat, hogy támogassuk. 19Ö3. rekord éve volt a KÉV-nek. A mélypontja 1982—ben volt. A KÉV-nek a VII. ötéves tervben kevesebb munkájuk lesz, mert nincs uj szakasz, és mégis nagyobb gazdasági eredményeket kell felmutatni. A PB határozat Budapest fejlődéséről. A PB határozatot hozott, hogy a főváros kiemelt verosfejlesztesi tervek kozott szere­peljen. Telefonhálózat gyorsabb ütemü epitese, a metró további épitése nincs benne. Mélyvezetésrél -kéregalattiról - mi legyen a gépekkel? Szerintem csak kéreg alattira számíthatunk. A melyvezetesido jövőben nem lesz. A nagyerteku gepek miért terhelik a valla latot? A vállalat sejetezett, de ezen gepek nagy részé meg dolgozik. Nem szabad hagyni, hogy a gepek álljanak, berhe kell adni. L------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom