Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1983-07-12

r Ezeket műszakiakkal és szakmunkásokkal erősitik meg abból a célból, hogy a házkezelési kirendeltségek alkal­masak legyenek arra, hogy a körzetükben gyorsabban, job­ban intézzék el a lakosság jogos panaszait és biztosít­sák a szolgáltatási igények jobb kielégítését. Az átszervezés megvalósitása óta olyan rövid idő telt el, hogy annak még semmiféle hatásáról nem beszélhetünk. A jövő év végén lehet várhatóan megvonni a mérlegét az átszervezés hatásának. Eddig olyan intézkedésekről szóltunk, melyeknek a végre­hajtása már folyamatban van. Még egy intézkedésről kell előzetes tájékoztatást adni. Budapest, Főváros Tanácsa 'M. junius 27-i ülésén megal­kotja az állami tulajdonban lévő lakások elidegenítéséről szóló rendeletét. Ez kerületünket jelentős mértékben érinti, hiszen meglehetősen sok 1-2 lakásos, illetve 12 lakásig terjedő, társasház jellegű lakóházunk van. Nagyszámú a vegyestulajdonú lakóház. Az értékesítéssel lehetőség nyilik a lakosság anyagi erejének mibilizálásá­­ra, az állami ingatlankezelés részbeni tehermentesítésére. Ez a közösség és az egyén javára egyaránt pozitiv hatású. A rendelet nagy gondot fordit arra, hogy a lakások eladása ne jelenthessen senkinél indokolatlan meggazdagodást, ne adjon módot spekulációra. A lakottan eladásra kerülő lakásoknál a kisjövedelmű nyugdíjasok és a több gyerekes családok fokozott védelmet élvezzenek, és a házhoz tartozó földterület értékesítése a korábban elfogadott földtör­vénynek feleljen meg. L------------------­- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom