Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1979-11-29

Kázsmér et. /folyt./: Tapasztalatok a tagggyülésekrol: jó a beszá­moló és a feladat együtt tárgyalása /határozati javaslat/, a vita alap­ján egészítsék ki a feladatokat. A pártcsoport nevében ne 1-1 ember áll­jon fel és nyilatkozzon. Az irányelveket nagyon széles körben kell megvitatni, sokkal több pártcsoport értekzleten kell résztvenni,mert lesznek az aktivabb megnyilatkozások. Fel kell készülni a tisztségvise­lők felkészítésére. Amivel foglalkoztunk: a gazdálkosá I.fojévi tapsztalatait VB ülésen vitattuk meg. Megállapította a VB, hogy alapvetően kedvezőek a tenden­ciák, több területen elmaradás van a tervekből, lehetősgektől. VB dön­­tés alapján megbeszéltük titkári értekezleten néhány terülten külön a tennivalókat /MOM, KÉV-Metró/, kőnkért elemzést folytattunk és fel­használjuk az év végi munka minősítéséhez. Cselekvési program alapján elkészítették a MOM-ban és a Kézmüben termékszerkezet váltás alaku­lását. Válalaton kivüli kötelezettségek értékeléséről kértünk jelentést és az állami felügyelettől is kérünk véleményezést. Dec.6-án a VB fogja megtágyalni az elvárható éves telejsitést és elkészült az 5 éves munka értékelése. Van ahol lemaradás van, legnagyobb gondjaink a KÉV-Metró V-nál a metró épités következtében vannak. A Főv.Tan.VB okt.24-én Írásos jelentést vitatott meg a kerületi Tanács 5 éves munkájáról. Elismeréssel fogadták és további biztatást kaptunk több témában /eigedély nélküli építkezés, környezetvédelem, stb./, kértük hozzá a megfelelő segítséget. A Főv.Tanács összefoglalóban személy sze­rint is kitért Mátrai et. több éves tevékenységére. A munkásőrök munkájáról: A VB áttekintette az 5 éves munkát, pozitívnak ítélte meg a fejlődését, erkölcsi,politikai állapotát, harckészültségét A legutóbbi gyakorlaton megerpsitették az értékelést. Eredményes 5 évet zárunk, január 11-én lesz az ünnepélyes egység-ülés. KHHkAlkotmány, Fegyveres erőknapja, nov.7-i ünnepség-sorozatot megfe­lelő tartalommal, színvonalasan rendezték meg, köszönet mindazoknak, akik a szervezésében részt vettek. Szovjet kapcsolataink a hagyományok­nak megfleloen, jül alakultak, ünnepségeinken részt vettek. Személyi változásokra került ugyan sor, de hasonlóképpen sietnénk foghatni a munkát,a kapcsolat fenntartását. Ezek toltak a legjellemzőbbek ebben az időszakban. r n- 16 -L— -— 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom