Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1979-11-29
r i- 10 -2.1 Jassó et.; A PB kötelessége, hogy a ciklus végén hallgassa meg a fegyelmi bizottság munkájáról szóló jelentést. Meghívtuk a fegyelmi bizottság tagjait és Váli etnőt, a kér. pol.munkatársát, Bihari et. éppen fegyelmi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, meghívtuk a 4 PB fegyelmi bizottságának elnökét is, a meghívottakat szeretettel köszöntjük. Van-e szóbeli kiegészítés? Reiff et.: A szóbeli kiegészítés arra vonatkozik, hogy a jelentéshez nem készítettünk határozati# javaslatot, ügy érezzük,hogy a pártfegyelemmel kapcsolatosan, a fegyelmi munkával, mint a párttagok nevelésének egyik sajátos eszközével kapcsolatban pontosan bzabályozva vannak a határozatokban a tennivalók. Elsősorban a Szervezeti Szabályzatban a párttagok jogai és kötelességei. Hangsúlyozom,hogy a jogai is, mert aki ezeket nem biztosítja, az is fegyelmi vétséget követ el. Ma is érvényes és kötelező a Pol.Biz.1972.ápr.6-i levele a párttagsághoz és a KEB-nek kiadott elvi állásoflglaásai. Ezek a határozatok világos, egyértelmű szabályzását adják a tennivalóknak. A kerületben 5 év során olyan esemény nem történt, amelyre külön, speciális határozatot kellett volna hozni. 1980.februárban lesz a kerületi pártértekezlet, megválasztja az uj fegyelmi bizottságot és mi helyesebbnek tartjuk, ha majd az uj bizottság az éves munkatervében megszabja a konkrét tennivalókat. Ha a PB úgy látja helyesnek,hogy a _ jelen beszámolót is egy határozatttal zárjuk le, akkor el fogjuk készíteni a vita alapján. A 4.oldal 3.bekezdésében: "Még mindig nem valósult meg a KEB elvi álláso-glalása, hogy azzal a párttaggal szemben, aki ellen gazdasági, munkahelyi fegyelmit indítottak pártfegyelmi eljárást is kell inditani. ... Eddig a Fegyelmi Bizottság ilyen értelmű vizsgálatot nem végzett. Ezt úgy kell érteni,hogy az elmúlt 5 év során, amióta a KEB elvi állásfoglalása megszületett, nem találkoztunk olyan üggyel,hogy azért indítottak valaki ellen fegyelmi vizsgálatot, mert gazdasági fegyelmit kapott. Mi nem vizsgáltuk, hogy a kerületben lévő vállalatoknál, intézményeknél volt-e olyan esfet, hogy valaki, párttag, szakmai fegyelmit kapott és azt miért nem követte pártfegyelmi eljárás. Egyetlen olyan területről tudunk, amikor éppen a PB hatáskörébe tartozó káder, a DVV igazgatója, Sándor et.-at a Tanács kereskedelmi osztálya,mint felettes szerv, megrovás büntetésben részesítette. Megítélésem szerint L---— —_|