Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1977-06-07
r n * 3 A KB határozata szellemében a káderekkel való foglalkozás munkánk szerves részét képezte, folyamatosan. Ezt érzékeltette az előzőekben ismertetett munkaiolyanat is. Ennek fő tényezőire szeretném emlékeztetni az elvtársakat. Mindenekelőtt arra, hogy az év elején szervezett tanfolyamokon, aktiva-értekezleteken mindig hangsúlyoztuk, hogy a kér/ PB 3 fő területre koncentrál a politikai megvalósitása során: Elsősorban:- A pártalapszervezetek erősítésére, munkájuk segítésére. H iszen itt folyok a legszélesebb értelemben vett kádermunka. Mindenki tartozik valamelyik alapszervezet hatáskörébe. Itt folyik a pártépités, a tömegszervezeti aktívák kinevelése. Itt ismerik legjobban a káderek munkáját, magatartását, gyengéit is. /Ezt is igazolta a tagkönyvcserés beszélgetés./- Másik fő terület a hatáskörbe tartozó káderek munkájának figyelemmel kisérése. Kinevezés, minősítés, a káderek képzése, továbbképzése és az utánpótlás nevelés biztosítása. Egyre több figyelmet fordítunk az állami személyzeti munka pártirányításának ellenőrzésére is.- Végül a harmadik fő terület, amire koncentrálunk, a tömegszervezeti munka, a tömegszervezetek pártirányItásának erősítése. Töltsék be jobban funkciójukat, osszuk meg jobban a munkát egymás között, nőjenek meg itt is a káderek, A pártalapszervezetektől is igényeljük, hogy az év végi beszámoló taggyűléseken adjanak számot ezekről a területekről, elemezzék ezzel kapcsolfeos saját tevékenységüket. A kádermunka komplexitását szeretnénk biztositani és erősíteni azzal is, hogy az év elején tanfolyamunkon, az aktiva értekezleten mindig együtt vannak a párt, állami, gazdasági vezetők. Együtt hallják a feladatokat és együtt vitatják meg a problémákat a csoportos megbeszéléseken. Ez csökkenti az áttételt és a félreértéseket. Nagy figyelmet fordítunk arra, is, hogy a hatáskörbe tartozó elvtársakat munkájukon, munkaterületük eredményein, a környezetre gyakorolt hatásukon keresztül Ítéljük meg. Az egész embert nézzük, nem egy-egy eseményt, cselekményt, és folyamatosan próbáljuk befolyásolni munkájukat, magatartásukat; nem várva a minősítésre. Az elmúlt év két nagyjelentőségü politikai akciója: a tagkönyvcsere során folytatott beszélgetések a párttagsággal, valamint a munkastílus, munkamódszer felülvizsgálása és megvitatása; megerősített bennünket abban, hogy ezt a módszert erősítsük továbbra is, és igényeljük az alapszervezetekig bezárólag. L |