Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1976-05-26
r i- 4 -komolyan vesszük, ezt a testületnek és érezni kell# Nagyon jó érzést, hogy a tanácstagi beszámolón 1500 lakos vett reszt, 280-an felszólaltak. Nem panaszáradatot hoztak a felszínre, hanem megértéssel szóltak hozzá. Próbáljak ne politizálni! Ezért is szükséges a tisztasági akció. A jó szervezés ellenére nagyon kevés embernek törte fel a gereblye a márkát. Azonban hoszem, hogy kitartó munkával és segitokeszséggel a jövőben ezt fokozhatjuk. A jó levegőnek munka az ára. Ez a hegyvidékkel vele jár. Ha maga a lakosság szereti ezt a kerületet a.cicor bbben a formában is jelentkeznie kell. Szűkeöb testületTm^li2/^Bzös Vü ülésen vett részt, ez a 4 tisztségviselőnek nagyon “jelentős. Megadta az alapot arra,^hogy eredményesen tudjuk dolgozni, egyetértéssel, közös erővel és áretteoben dolgozzunk együtt. Ezt tulajdonképpen a napi munkába visszük be.e Folyamatosan neveljük, bíráljuk az embereket. Egyre jobb, becsületesebb a törvényes államigazgatási munka. A másik, hogy ezeket a fejlesztési feladatokat figyelembevéve valósággá tudjuk váltani. A junius li-i tanácsülés után összapparátusi értekezletet tartunk. Tájékoztatást adunk az V. ötéves tervről. Az államigazgatási munkával kap-^ csolatos igényeket fel kell mérni. Beszélgetés legyen, vélemény, bírálat, hozzászólás, Becsületes, tisztességes társaság az apparátus. Osztályok együttműködése, félfogadás. Mit akarunk tenni. Kérem Önöket, erősítsék meg ezeket a terveket, hogy az erőket Összefogva váltsuk valóra. dr. Földes elvtárs: Tisztelt Pártbizottság! Két' jelentést tanulmányozhattunk át. Nagyon pozitív, u ,y értékelhet j k, hogy n IV. ötéves tervét a tanács teljesítette. Volt idő ami ;or reális, meggondolt ötéves terv nem volt. Konkrét tervről van szó. Ha összeszedjük magunkat végre is lehet hajtani. Egyrészt: a teljesítéssel kapcsolatban. 3• oldal, egészségügyi fejlesztésben szereplő vállalatok ezirányú Kötelezettsegeiket nem teljesítették. Vagy meg kellene Írni, hogy mik az objektív okai. Amennyiben nem teljesítették a feladatokat, ide a pártbizottság elé kell állítani. Az uj tervvel kapcsolatban nagyon reálisnak tartanám, amennyiben i98 bán is a mai forintban számolnak. Annak ellenére, hogy konkrét es reális a terve, a kerület lakosságának az igényeit is tükrözi. Amennyiben 150 ft-al több beruházást teljesíteni fogjuk.* annak^ ellenére is, a mutatók romlani fognak. 1980-ra a gyermekek szama is növekedni fog. A tanácsnak szüksége lesz a kerület lakosságának az összefogására. Helytelen lenne ha ezt a felelősseget egyedül a tanácsra hárítanánk. Ezen a területen segítse a szeles L------í