Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1974-11-14
.. A beszámolási időszak egyik kritikus területe volt a berü házási egyensúly helyreállítása céljából életbe léptetett átmeneti korlátozás, amelyet vállalataink fegyelmezetten hajtottak végre.- A szocialista munkaverseny 1971 december óta lényeges változásokon ment át. A KB határozat nyomán széleskörű elemző, szervező ée /WZX&MH'' munka indult meg vállalotarnkna . Kidolgozták az uj versenyszabályzatokat, biztositták a megfelelő politikai feltételeket. A verseny anyagi, műszaki, szervezeti feltételei.is javultak, a vállalások konkretak- ^ bán kapcsolódnak a vállalati célokhoz,és ami talán a legfontosabb, egyre világosabbon fejezik ki a jogok és kötelességek harmonikus értelmezésének gyakorlati megvalósítását. A szocialista brigádok szervezeti erejét és politikai színvonalát jól példázza az az Öntevékenység, aktivitás es példamutatás, mely a párt XI. Kongresszusa, valamint felszabadulásunk 3o. évfordulója tiszteletére tett felajánlásokban, kommunista műszakokban nyilvánult meg. A munkaverseny felhívásokhoz kerületünk minden termelő szervezete lelkesen csatlakozott. brigádban dolgozó, a munkáslétszám százaléka tett vállalást szocialista brigádmozgalom hármas jelszava jegyeben, ^ . A kongresszusi munkaverseny már az eddie eltelt időszakban^ is jól bizonyította, hogy a szocialista munkaverseny tartalmában, felfogásában ée eredményeiben is azon az utón hala , amely a Központi- Bizottság 1971 decemberi határozataiban került megfogalmazásra. St.sz.: 1732 L 'x______________________ ———'' 1 r h r 14-