Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1972-12-21

A kutatóállomány felfrissítésére irányuló tudományp^^ kai célkitűzések reális megoldását ma gátolja az. a mény, hogy sem az ipar, sem az egyetemek nem rendelkezne^ szívó hatással az alapkutatást végző kutató intézmények .e..e0 A határozott időre szóló munkaviszony kialakitasara megjelent kormányhatározat bevezetése erdemi változást e terüle jelentett, bár ennek értékelése ma még túlságosan korai len ne ® A továbbfejlesztés érdekében felvetődött a javaslat, hogy nem határozott időre, hanemphatározott feladatra, témára ke_ lene szerződni a kutatókkal., Az if jusá/üpolítlkáról és a nők helyzetéről „szódé határozatok­­# ból adódó feladatok megoldásával az inté^flÉn^eí^á^_és_ádlamx vezetése az elmúlt időszakban int enziyejL foglalkozót^. A hatá­rozatok végrehajtása a. tudományos kutatás területén általa bar, megnyugtatónak látszik, gondot jelent azonban a fiatal, tehet­séges egyetemet végzettek számára a kutatói munkahelyek, biztoé sitásao A költségvetésből finanszírozott kutatóhelyek dolgozói a 44 ó­­rás munkahét bevezetését várják© A tudományos minősítést kérdései gyakran merülnek fel az egyes kutatóhelyeken© Különösen a konkrét eredmények alapján való fokozat odaítélési lehetőségek bővítését igénylik© ét A kutatóhelyek kapcsolatai Az elmúlt időszakban kutatóhelyeink külföldi kapcsolatai tovább fejlődtek© Egyes intézeteink nemzetközi eredményei országosan is kiemelkedőek, nem lehetünk azonban elégedetté k a tudorrá- . nyos munka szocialista integrációjának megvalósítási ütemével© A kapcsolatokban még előfordul a formális elem© Az admiriisztrá­­, ciós bonyolítás egyes intézmények vonatkozásában /pl© KFKI . Gyógynövénykutató Intézet/ egyszerűsödött, operatívabbá vá^t, másoknál /TFKI/ még indokolatlanul bürokratikus. A kutatóhelyek belföldi kapcsolatai széles körben kiterjed­tek© Megnőtt az intézmények közötti kooperáció, kezdenek ki­alakulni az együttműködés megfelelő formái© Az egyetemekkel ér. r i

Next

/
Oldalképek
Tartalom