Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1972-12-21

j u in— IM—- 27 -áll__jjjgé.szségügyi Törvény megjelenését nagy v-.rakoz^ i előzne meg®mm a— Jnahg— Pár v ért eke z le tünkön felsőbb párt és állatni szerve?* felé szorgalmaztuk az egészségügyi.irányelvek, illetve a tör­­vény mielőbbi me gjelentet iáét® ízért különös örömmel vet­tük, hó,"., a be i zároltatna! időszakban e két lésben már érde­mi eredmény született• A törvény ismeretében éltodhatj\h hogy az elképzeléseinknek megfelel,, egészsegpol?tilcai pár4 « tevékeny sédünket egyértelművé, célirányossá tette® FeIdől­­gozását nagy körültekintéssel végeztük. A' kerületi, pártbi­­^ zott.sáy által szervezett egészségügyi aktíva értekezlet je­lentős előrelépést .jelenített az egységes értelmezés gya­­■ oülat kidolgozásához. Pártbizottságunk határozatának, li­le Ive agkerületi egészségügyi aktíva állásfoglalásának meg­felelően a feldolgozás igazgatótanácsi, főorvosi testüle­ti üléseken és más fórumokon megtörtént. Részben sajtó propaganda tevékenységünk, részben a törnegkomiflunikació esz­közei kerületünkben a törvényt elismertté tették® Fog a-'ta­tás a egyértelműen jó, az egészségügyi ellátás állampolgári joggá válás$ szocialista társadalmunk fejlődésének jelen­tős mérföldköve® Az általános ismereteken túl azonban tény­­. leges hatásáról értékelő következtetést levonni még nem tu­dunk, mivel életbelépése és végrehajtása csak lő 73, január­­jától fog realizálódni® Az értékelésre - megitéléafrak sze­rint - 197;$© végén szükséges egészségügyi akriva érteke.-= létén visszatérni® A törvényt követően kiadásra került Egészségügyi Dolgozók Re*.í hxvtA •■sának fogadtatása, megítélése éa értelmezése,e 1:?Mr mondásos, Áll ez még akkor is, ha az előzetes vitába bevon­ták pártszervezeteink jelentős részét is, sőt a végleges fogalmazásban javaslataink részben meghallgatásra is ta- Ls 1 fc 8 K. © Feldolgozása a törvény feldolgozásának megfelelően indul-s azzal, hogy széles körben, többszörösen visszatérve leg­fontosabb elveire, osztály- és rétegértekezleteken alapo­san vitassák meg®

Next

/
Oldalképek
Tartalom