Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1971-06-17
- A ~*T A választási munka első fázisában mintegy 3oo aktivát mozgósítottunk és készitettünk fel a jelölőgyülésekre elnöknek, előadónak és javaslattevőnek. Többségében példásan teljesítettek feladatukat, volt azonban olyan tapasztala- i tünk is, hogy ilyen jellegű feladattal nem minden elvtársat lehet megbízni. I •' II. A jelölőgyülesek tapasztalatai A kerületünkben két országgyűlési képviselőt jelöltünk, illetve választottunk. Mind két jelölést egyhangúlag elfogadták. A jelölőgyülések részvételben, tartalmában és külsőségeiben is megfeleltek a politikai és törvényes követelményeknek. 81 választókörzetben volt tanácstagi jelölőgyülés, a választópolgárok megfelelő számban vettek részt, jelülőgyü- Jést ismételni nem kellett, .a jelölőgyüluseken résztvevők száma 6319 fő volt, az átlagos megjelenés 78 fő, az 1967. ovi választások 65 fős részvételével szemben. Kettős je'"lés 9 választókörzetben volt, igy a választás napján 9o jelölt indult. ^ i-*. jáKlőgyülésokén 425-on szólaltak fel, ebből 292-en a jelölt személyevei kapcsolatban. Közérdekű témával a hozzászólók 45 /'ó-a foglalkozott, témájuk közügyekkel, várospolitikai, fejlesztési feladatokkal volt kapcsolatos, bár több felszólaló egyéni sérelmével is foglalkozott. v^'to tapasztalatai azt is bizonyítottak, hogy kerületünk nemcsak zöldövezeti jellegű, hanem a lakosság összetételéin is v^n kerületi sajátosság /pl. kispolgári, kistulajdonosi, stb szemlélet/. r ~i L----------_J