Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1971-06-17
- 3 -6, / A KISZ VIII. Kougresszusát megelőző választások során el kell érni, hogy a KISZ vezető szerveinek újraválasztása minden szinten a vezetés szinvonalának javitaoát, a megválasztott tagoknak a vezető szervek“munkájában való aktiv részvételét, nagyobb felelősségérzetét eredményezze. Olyan ifjúsági vezetőket kell választani, akik képesek kommunista szellemben nevelni, a. szocializmus épitésére mozgósítani a fiatalokat. Megfelelően ismerik a. párt politikáját, képviselni tudják az ifjúságot az állami és társadalmi szervek előtt. Erköl^ esi, politikai magatartásuknál fogva kiérdemelték a KISZ-tagok bizalmát, odaadással dolgoznak az ifjúsági szövetség célkitűzéseinek megvalósításáért. 7. / Törekedni kell arra, hogy a megválasztott vezetőségek, bizottságok összetétele tükrözze az adott terület tagságának réteg- és életkor szerinti összetételűt, A választások eredményeként növekedjék a vezetésben o fizikai dolgozók, a fiatal párttagok, a honvédségtől, leszerelt fiatalok, a leányok és a fiatalasszonyok az:> na és aránya. A választási rendszer továbbfejlesztese: A demokratikus centralizDUfl eredményesebb elvének megvalósítása érdekében szükségessé vált a választási rendszer továbbfejlesztése. Ennek következtében: — Megszűnnek a választás szükaegtelen formális elemei, /napirend megszavazása, jegyzőkönyvvezető választása, stb/. t r n lw__________^---------___J