Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1970-05-08
— törvényszerűen — erősödtek a viták, nőtt a vitatott kérdések szárna, uj ellentmondások alakultak ki, sokszinüboé vált a feladatok értékelése is„ Az egység nem volt önmagától 3.Q..1 n Harcban, vitákban remtette meg a PB minden alapvető vagy feszült kérdésben. A korület je1lege, összetettsége és bonyolultsága szükségessé teszi, hogy a Pártbizottság határozott rébelpolitikát foIktasson, kiemelve a legdöntőbb rétegeket, azok problémáit. Az 1966-os pártértekezlet megerősítette a Pártbizottság ré^ tegpolitikai tevékenységét, egyetértett azzal, hogy kiemelten foglalkozik a közoktatás és az egészségügy kérdéseivel. Ennek hangsúlyozása és érvényesítése mellett ugyanakkor bizonyos finomításokat is végrehajtott, előtérbe állítva néhány, az élet által felvetett uj kérdést. Az uj gazdasági mechanizmus elsősorban a termelői területekre irányította a figyelmet. Ennek megfelelően foglalkozott a Pártbizottság a gazdasági - termelői területtel, a munkásosztály helyzetével. Rétegpolitikai elveinek megfelelően a Pártbizottság azokat a témákat tűzte napirendjére, amelyek az adott területek -legfontosabb politikai kérdéseit jelentették. Néhány témára a Pártbizottság felsőbb szervektől kapott ösztönzést /munkásosztály, tudománypolitika/ másokat önálló tevékenysége alapján, a kerület sajátosságainak kiemelése kapcsán választott ki /várospolitika, egészségügyi dolgozók helyzete, lakosság ellátása stb/. Rétegpolitikai munkájában a Partbizottság látja tennivalóit, de néhány kérdés napirendre tűzésére - bár szükségességét érzi - a zsúfolt munkaprogram miatt nem kerülhetett sor. Rétegpolitikai tevékenysége során a Pártbizottság:- Súlyának, a kerületben elfoglalt helyének megfelelően keaeltc az egészségügyet. Részletes, elemző felmérések, testületi ülések vitái, lconkl-----— zj-4 -